Erdei Erika
Imádni való libuska
Mellkasodon fekszem,
Tagjaim ernyesztem,
Átkarolom vállad,
Olyan jó itt nálad!
Késői és talán hiábavaló szavak - a középkor "boszorkányaiért"
Nővéremnek, Helenának,
Egy bűne volt: az, hogy szép,
Akármerre akadt dolga,
Követte a férfinép...
Mikor megláttalak, a szemed fogott meg,
Azóta minden "más" - valahogy kopott lett...
Egyéjszakás kaland után - a nőnél
Hajam festem rézzel,
Most is érzem - nézel.
Avagy egy jó húsleves képzeletbeli előélete
Kiscsibe ha volnék - pelyhesen totyognék,
Folyton csipegetnék,
Többi kiscsibének
Mindent elkotyognék...
Volt idő, amikor észvesztve szerettél,
Nagy tömeg csaj közt is rögtön kiszemeltél,
Szavaidtól lelkem ma zöld, kék
- foltosra vertél...
Egy ósdi zöld üveg emlékére
Utaztam tengeren, elvitt az áramlat,
Sodródtam a vízzel, nem tudtam - mi várhat,
Haladtam szépséges, szelíd partok mellett,
Kikötnöm - úgy éreztem, hogy még nem kellett.
Mint csatában - vesztes sereg,
Elvérezek,
Mint elárvult, apró gyerek,
Megéhezek,
Mint agg néni - sírok felett...
Figyelem a hangod,
Felajánlod sakkod,
Sötétet választod,
Felöltöd álarcod.
Nem látszik a könny az esőben,
Nem látszik a váz az ernyőben,
Nem látszik a sík a redőben,
Nem látszik a por a szellőben,
Nem látszik a fa az erdőben
Verselnék, ha tudnék,
Néha haragudnék,
Keveset hazudnék,
Ha verselni tudnék...
Anyóka a padon ülve a parkban szétnézeget,
A fák mögött az árnyékban egy koldus épp kéreget.
Alamizsna de jó volna, áldozatot méreget,
Apró öleb gazdi előtt pórázt tépve lépeget.