Éponine
Érzed, édesem, a szárak
Hogy csavarodnak szíved köré,
S hogy dobbannak a magvak
Az én szívem ölén?
Térdeltem a szántók mellett
S a búzának közben feje nőtt
Lóbálta a szél a mellem
Majd legurult a hegytető.
Nem adom fel a kilátásom
Balladákat búgva zsong a határ
Egymásba fogódznak az ágyások
Mint egy csapat copfos kóristalány.
Háromszor fizeti ezt kendnek
Lúdas Matyi vissza
És ha le is lövöd kedves,
Elrepül a liba.
Kint ülök a Notre Dame-on
Párizs mosolyog rám
S én mindenáron
Próbálom ellopni a kabátját...
Még ha a kettőspont után nem is volt semmi...
Titokban akartalak.
Még ha a kettőspont után nem is volt semmi,
Magamban rád aggattam
Meséim bolondos, tétova képeit.
Mit akarok? Nem tudom.
Talán hogy szeressen a gonosz boszorkány
S legyen mese a mise
Amit a koponyám komponál.
Képzeld el, hogy gyermek vagy újra,
S a rongyaid alá tündérek bújtak.
Azt mondják neked, hogy ezt az egész roncsot
Tapicskold szét, és csókold meg a foglyot.
Az ébrenlétben én Pinokkió voltam,
Azt hazudtam, olyan vagyok, mint bárki más...
Lisztesek lettek a fák
Bent deres már a fánk
És odakint a láng
Meggyúl a világ homlokán.
Hallom, hogy kopognak
Az ütem kuszán dorombol
Mégsem tudok ajtót nyitni
S talán csak a vihar tombol
Vaksötét van körülöttem
Netán elment az áram?
Őriztem a képed, majd szilánkokra törtem
Zabáltam, mint állat, majd hetekig böjtöltem
Torkom szakadtából üvöltöttem: ölelj...