Elek Zsolt
Bekapcsolom gépem, kitolja az orrát,
de az objektív sapka rajta maradt.
Így hiába kattintottam a Minoltát,
közeli kép modellje egy műanyag darab.
Augusztusban Lőrinc napon,
véget ér a dinnye szezon.
Én, kíváncsi ember volnék,
így hát mivel semmit sem ér
földhöz vágnék egy tökfejet
megnézzem hát mit is rejt?
Lávakőre hulló
könny és veríték -
sercegve köddé váló
emlék.
Izzasztó tegnap-még-volt képek.
Nem vagyok sejt és nem vagyok atom,
a háborgó álmok közt nyugton alhatom
és a társadalom komplex gondolata
így szül engem újjá napról napra...
a nap a világon himbálva ebédel
némán lézengő fény-álmot lenget
tollakon süt át sugár kezével
koppan az ég amit megfeszített
fejtetőre áll egy nyárfa szenvedőn
botlik a felhő a sziklás hegytetőn
lenget tollakat-
koppant kezével...
Te krokodil arcú isten!
Te holtjaimból szült való,
Kit már ezerszer eltemettem
Mégis kivet magából a tó.
Altass el kedvesem
altasd el forrongó szívem
aludjon ki a lázas gondolat
ha szeretsz - altasd el mind az álmokat
Idegenek vagyunk
mi - mindannyian.
A hatalmas világban keressük
hiába - foltos lelkünk
pontos mását, de inkább csalunk
és türelmetlen vággyal
erőltetjük kopott skatulyába
a másikat...
A szerelem tiszta legyen és nagy...
De lánctalpaimra fagyott sár tapad...
Agónia 2
(Újraélve, cenzúrázva)
Halljátok meg!
Holnap meghalok!
Hűvösen csukódnak
az ablakok -
ahogy ordítok lent az utcán, és
a betonra roskadok
azután
Dal szerelemmel és gépelemekkel
Vénámra tekerve nyolcas drótkötél -
hozzád kötődöm én
és nincs az a pászmás mű alfa
mely Tőled elvontatna
Vers melyben magát a vízhez, szerelmét a földhöz hasonlítá
Felhőkben feloldva fújt a szél,
Testem szerteszét darabokban...
De szívem nehéz volt mint a szén,
Könnyzáporként a földre hulltam.