Ehm János
Óh, Salgónak csapodár vára!
Fényességed rég a büszke múlt és
A vásott jelen foltjává mattult.
Szabad fémmadár a ringató szélben,
Utána sóvárog horgonyt vetett lelkem.
Zúgó és morajló énekét hallgatom...
Szerelmem száll szeretettel,
Rózsaszirom üzenettel,
Szívet várva felelettel,
Szeretet száll szerelmeddel?
Jó lenne, ha egyszer megsimogatnál,
Mint anyám egykoron, Jancsikámnak hívnál!
Arcomon simítnád szép, selymes tenyered,
Szívemre helyeznéd árnyékadó szíved!
Vele
Egy hatalmas játék a Mindenség,
És Ő, ki kezébe vette, irányítja.
A szereplők, mint bábok, mozognak,
Állnak, születnek és halnak, a lágy arany
Zsinórt, mi szép kezüket mozgatja,
Egy szent, hatalmas kéz csendben igazgatja.
Kendőbe jól bekötve
Nem írok semmit a papírra, mostanság ez nem divat.
Amit itt látsz, s talán elolvasod, nem lehet más, mint a
Könnyemről egy gyászos lenyomat.
óh, ti, nők, kik nélkül élnünk lehetetlen,
szívünk mély veremben, mondjátok, mi miért
és ki kiért alkottatott? amíg mi, mint
választott mákvirágok a pompásan bódító
illatunkkal áldott jövőt adunk öletekbe,
mit láttok, mi a lelkeinkben balul elülne?
olvastalak meghagytál
szépszívesen áldottál
szóltam rólad nem bántál
kértem tőled sajnáltál...
a cívis karácsony elé
Fagyos ablakon néztem a búvó napba.
Cívis csizma koppan, virágra lép, talpa
Hóban dermedt szirmokon. Kisüsti alázata
Fűti a jó atyafit, ködmönét összébb húzza.
Karácsonyi lyánykérés Debreczenben
Héj! Karácsony! Édes álmom!
Kisült a mézeskalácsom?
Mert ha kisült, ide véle,
Ne dugd el a keszkenődbe!
Miért az ha Tiéd lett
Nem is kell annyira
Miért az ha meguntad
Tövis minden szava
Kezemben az Alkotott ékszerüveg.
Kicsiny drágakő, ma még tőled illatozok,
Míg lelked száll, mint kellemes őszi fuvallat...