Ehm János
Vállamon átvetem üres tarisznyámat,
Lágy szél a paripám, neked könnyű vagyok.
Szívemet szaggatta szerelmed,
És a jel a lelkemben maradt,
Most érzem, keresem, várom,
Hogy sebemet kötözd Te magad!
...Tetted lelkemre hideg kezed
Időmet örökbe fogadtad s én
Csillagok közt lépkedek veled
Légy jobb, mint a vad orkán,
Ne süvíts és ne tépj ki fákat,
Ne csípd meg igaztalan...
Áldjon az Isten levetett kalappal,
Meleg szobával, reggeli harmattal,
Forró levessel és langyos cipóval.
Igazi kedvessel, kedves mosollyal.
Úgy szeretnék gonosz lenni!
Fájó sebeket taposni,
Gyengébbeket ütni, verni,
Könnycseppeket kinevetni!
Szerelmem száll szeretettel,
Rózsaszirom üzenettel,
Szívet várva felelettel,
Szeretet száll szerelmeddel?
Jó lenne, ha egyszer megsimogatnál,
Mint anyám egykoron, Jancsikámnak hívnál!
Arcomon simítnád szép, selymes tenyered,
Szívemre helyeznéd árnyékadó szíved!
Vele
Egy hatalmas játék a Mindenség,
És Ő, ki kezébe vette, irányítja.
A szereplők, mint bábok, mozognak,
Állnak, születnek és halnak, a lágy arany
Zsinórt, mi szép kezüket mozgatja,
Egy szent, hatalmas kéz csendben igazgatja.
Kendőbe jól bekötve
Nem írok semmit a papírra, mostanság ez nem divat.
Amit itt látsz, s talán elolvasod, nem lehet más, mint a
Könnyemről egy gyászos lenyomat.
óh, ti, nők, kik nélkül élnünk lehetetlen,
szívünk mély veremben, mondjátok, mi miért
és ki kiért alkottatott? amíg mi, mint
választott mákvirágok a pompásan bódító
illatunkkal áldott jövőt adunk öletekbe,
mit láttok, mi a lelkeinkben balul elülne?
olvastalak meghagytál
szépszívesen áldottál
szóltam rólad nem bántál
kértem tőled sajnáltál...
a cívis karácsony elé
Fagyos ablakon néztem a búvó napba.
Cívis csizma koppan, virágra lép, talpa
Hóban dermedt szirmokon. Kisüsti alázata
Fűti a jó atyafit, ködmönét összébb húzza.