Ébredő Belső Hang
Sok újraélt élménytől haragom lett,
Mérgező reggeli a haragomlett,
Az elfojtott dühkés tök életlen,
Én maga vagyok a tökéletlen.
A nőnap oly pitiáner vigasz,
Elnyomás utáni, derűs grimasz,
Mint halottnak egy szál rózsa,
Figyelem egy évre elszórva.
Szeretetbomba detonációra várva
Vigasztalódik s robban is a kis árva,
Túl soká volt elzárva megannyi érzelem,
Harag, szomorúság, szégyen s félelem,
Gyászolatlan fájdalom kínozta gyermeket,
Bizonytalan pozitivitással kompenzálva nehezet,
Szenvedésteli útja függőségbe vezetett
Anélkül, érezné mi is a szeretet...
Még meg se láttalak,
De már éreztem lelked,
Tudtam, téged vártalak,
Ez megért minden percet.
Hiába didereg a testem,
Lényed tüzében felmelegszem,
Ajkaink oly gyöngéden összebújnak,
Szívünk rózsái virágba borulnak.
Ingergazdag világban szuperérzékeny,
Mindent azonnal kapnál el röptében,
Türelmetlenséged impulzivitás,
Lassítanod kell, ez nem vitás.
Nem mindegy, hogy égősor vagy egosör,
Egyik beragyog, a másik meggyötör.
Felszabadít az elengedés,
Mint jégszívet az epekedés,
Sors nélkül diktált ritmus nincsen,
Könnyedén, magától jön minden.
Ha Jövő vagyok s félek,
Torzítom a képet,
Ha Jelen vagyok s élek...
Benned, bennem, s az egész világban
Nehéz eldobni a felvett szerepet,
S érteni, a lényeg a szeretet,
Önzetlen tett mi örökre megmarad,
Végtelen lelket soha el nem hagyat.
Oly gyöngéden süt kelő nap sugara,
Szárnyait verdesi déli part madara,
Kezdetet jelezvén a téli zúzmara,
A partot mosván óév búcsúszava...
Újévkezdet
Napkeltekor kitekintek utolsó évnapon,
Fényárban csillog a dér a téli faágakon...
Tönkretevő pesti takony,
Távoli zajos betontenger,
Tisztára mosó Bakony,
Töltekezés lágy természettel.