Éberling József
Harcolnak hajnalban, harcolnak éjjel,
S közben kevesük előtt látszik csak a vége.
Mit rejt a holnap homályos fénye?
Újabb napok sötétítik az elméket.
Már csak pár hét, és talán szabadulok,
Bíbor alkonyon az éjszakába nem, többé nem indulok.
Pár hét, és többet nem idegeskedek,
Hogy az ostoba a kormánnyal a kezében elalszik mellettem, nem rettegek.
Félve jött a hajnal,
Kibontott, légben úszó hajjal.
A távolban szaxofon sírt, és egy ismeretlen, csodás hang dalolt,
S hirtelen minden távolinak tűnt, mi előtte még közel volt.
Kósza angyal egy pillangógyűrűben táncol
Zöld kertben, fején párafátyol.
Szemében öröm fénye, s közben halkan száll a dala,
Felhőruhája láttán elakad a szavad.
Rózsaszirmot hintettem eléd,
S te kezeid támaszát nyújtottad felém.
Mert gyermek voltál te is akkor,
Mikor még mosolyogni tőled tanult arcom.
A hó elfedi a nyomokat,
Majd együtt olvad velük, miután senki sem keresi már azokat.
Majd együtt menekülnek messze
Egy vízérbe szivárogva, formájukat vesztve.
A világ szélén ülve kinézel az ablakon,
Az idő rohan, mint egy vágtázó, zabolátlan vadló.
S a perc rajtad mosolyog,
Úgyis itthagy, vissza nem foghatod.
Úgy gondolta, szabad lesz,
S fejest ugrott egy esővel teli felhőbe.
De átszakította az alját hevesen,
Egy szivárványhídon át hullt alá fényesen.
Miről énekelhetnek a madarak az esőben?
Szerelemről? Nyárról? Melegről?
A szivárvány lapjai mitől színesek?
Napsugaraktól? Madárdaltól? Szellemektől?
Mennyi van még: meg nem írt ének?
Mennyi marad csak egy némán dúdolt dal az éjben?
Mint a festőművész fejében, amikor kavarognak a képek,
Még nem tudhatja, mikor lesz, hogy a vászonra érnek.
Az erdő hajlong a hold vad fényében,
Repül a szél, a vihart hajtja az éjben.
Mi útjukba áll, mint a pókfonál, szétszakad,
S mindezt némán nézi az éjszaka.
Nézd a képet!
Rajta táncoslábú leányka lépked.
Alakja a ringó nádé,
S mozdulatainak minden vonása boldogságé.
Egy gyermek fotója láttán
Szemeiben egy új világ,
Színes, és minden nap valami más újdonság festi át.
Fürtjei közt játszadozó gyermek még az idő,
S a szép ma után egy szebb holnap jő.
Elfutó képek a tájon,
Mint egy régi, gyermekkori álom.
Hol tovasuhannak az árnyak,
S utol nem érik őket semmilyen lábak.