Ebergényi Anita
Fénylő lánggal ég,
és ami köztünk van, szép.
De ha eltűnik a fény,
csak a sötétség
az, ami örökké él.
Virágoknak mezején
ott állok én.
Kitárt karjaiddal ölelnél,
és a szerelem tengerén
át együtt repülnénk.
Elvakít téged a báj,
a véget nem érő varázs,
melyet talán
a sors nem neked szánt.
Ködös álmok
a végtelen úton.
Nincs is másom,
csak amit most látok.
Megbabonáz
és égbe kiált.
Olyan ez a boldogság,
mint a valóság.
Követlek téged messzi hajnalon,
ahová te is jönni fogsz.
Nem számít a sors,
ha te vagy a boldogságom.