Ebergényi Anita
Szellemek gyűlnek körém
így karácsony reggelén.
Halálnak szele kísért,
még sincs bennem félsz.
A szívemet megtölti a melegség,
már nincs több szeretetéhség.
Őszi leveleket fúj a szél,
s mégis megdörren az ég.
Engem ez felemészt,
mert nem tudom, mi történhet még.
Mérged fonja át
szívem egy darabját.
Lelkem tavaszát
már senki sem adhatja át.
Folyton rohansz,
és sosem maradsz.
A végtelen utak
(mégis) mindig egymásba torkollnak.
Zálogba adtad szívem,
mert többre volt szükséged.
Nem volt elég a szerelmem,
tovább adtad a lelkem.
Utazok a mélybe,
kísérőm egy szellem.
Ő nem egy lélektelen test,
hiszen dobog a szíve,
talán értem ver oly hevesen.
1. Várok valakire,
aki sosem jön el.
Annyira keresem,
hogy magamat sem lelem.
Tőrt döftél szívembe,
s szavaid mélyrehatóan égetnek.
Megsebeztél egy életre,
már nem létezik a semmi sem.
Munkahelyemhez
1. Kapcsolatunk töretlen
már több, mint 6 éve.
Néha rossz, néha jó veled,
de kitartok melletted.
Vár ránk a bűvös hetes,
remélem, veled lehetek.
Hamuvá égek
egy őszi hajnalon.
Megperzselt szívem
örökre mardos.
Eltűnni, végtelen óceán.
Elrabolva, kietlen táj.
Üres minden, nincs, aki vár.
Minden létezés fáj.
Valentin nap közeleg,
de az én szívem mégsem repes.
Egyedül vagyok a végtelenben,
mert eltávolodtál tőlem.
Elhagytál a fényben,
s sötétre váltott minden.
Árnyak közt élek,
s már nem remélek.
A sötétség az élet,
elhalványult már a fényem.
Már javában közelít a hideg tél.
A boldogság keresése már mit sem ér.
Hiába lett minden hófehér,
a jóság már a múlté.