Drozdik Álmos
...bencéink csuhája már kicsit poros tán,
szólamok kergetnek, s regulák keze, rég
bezárt a tenyér, mint falon a borostyán
Kitárom puszták éleit, és elnyúlik a gondolat,
kitárom arcom síkjait, s elnyúlik a pusztaság.
Tevelépttel vagy póklábon a rőf ujjnyi vagy végtelen;
s ki mondja meg: az ebnek a cukor, ha méreg, édes-e?
Egykor a Nílus szoknyáját sodorta,
s partján elkapott juhot-gyermeket,
múzeum falára nyílik ma a torka,
bőrében tárca, olcsó arc-kenet.
Háromló türelem, fapadok halsora,
dühít a fenti szél, padlások, rozmaring,
viruló gyöngypenész, vegybárgyú mostoha,
kába húr szünetel, párja orozva ring.
Lámatetem, lámatetem,
a harmadik kórót ültetem,
s a gerincükön feszült karón a
távol ül, s birka-róna.
Kegyes légy hát! S hol malommá fut össze
Oly sok bérc-magas csermellyé esése,
Nőjön templomod, ó, vizek örökre
Dermedő s szétugró húsába bevésve,
Eltakart erő, mi tajtékján felejtett,
Néhai gigászok tüdejébe párát
Zöld mélység nyomásán roskadozva rejtett,
Vert acél tükrein keresve a párját...
Mint a gúnyszó varjúfa-begy,
csipák csendje pöröl veled,
felhő keblén szürcsöl a hegy
édes búzavirág-tejet,
ahogy rojtból szikrát szór rám
égi tavam, égi tócsám.
A mi utcánk olyan utca,
földön hever ég s föld cucca,
a szeméttől orrig látni,
de van parti, partizáni.
Szonettkoszorú
I.
Még térdelek, hogy elfakúl a szál,
a tincs a légzés ritmusába gyúl,
s a fulladásba jajdult kába húr
a szélben újabb táncosra talál
Mint kő a hegy, az ősz figyel,
s lapul beéri ennyivel,
kifent élén a fergeteg
hattyút dalol és elreped,
a csend suttog, s a félelem
avarba gyűjtve ég velem,
a szél fokán, a szál kékjén
gomolygunk mi, a fák és én.
Tördelt apályon keskeny csík a Nap,
a Hold rezgése alvadt kékítő,
s a hullámok zajába nyelt idő
hármas kezébe zár a pillanat
S hogy mellkasára vette köntösét,
a nyírfa mély aranyba öltözött,
juhar fonákján gyúlt a tönk-sötét
a bükk-sudár s a szőke szil között
Ég karéja, ki van ott?
Loptam tőle pipacsot,
záporral mért jó gazda,
égből lábát lógatja.
1.
Cikádát hívok rád, ó, publikum,
százvilág-polgár, s díszes, ugri hun!
Gomolygó halpénz, innen át oda;
mérlegén megül tükrök záloga.