Drolys
Ha csak egy kicsit a jövőbe látnék...
Ha csak egy kicsit is a jövőbe látnék,
Tudnám mi az mit tehetek, mi nem fájhat.
Miként mondjam el néked szívem bánatát,
Hogy szóljak hozzád kellő figyelemmel?
Egy fának szirma lennék,
Az égnek egy csillaga,
Lennék költőnek tolla,
S lennék egy ölelés mely boldogságot ad.
Úgy kellesz nekem, mint éjnek a holdfény,
Mint nyári zápor a száradó földnek.
Mint hóvirágnak az első napsugarak...
Ki lehet az, kit a legjobban szeretek?
Ki lehet az, kit bármikor ölelhetek?
Örvénylő áradat és szívet mardosó óriási fájdalom,
ez mely uralja egész testemet, lelkemet.
Sohasem tudtam, hogy ilyen szép az élet,
Mióta ismerlek, csak azóta élek.
Hogyha két életem volna? -
Talán akkor azt mondanám - ma balra megyek,
Holnap pedig jobbra.