Driszkó Dóra Éva
A gyerek eszi az izzó dobozát.
A szívem hallaná a szíved dallamát.
Üvölt a szemed a hallgatásban,
Nem tudja senki, mi van a halk lakásban.
A szerelem párolog,
Csak fűtsünk rá pár fokot!
A gondolat andalog,
Adjunk hát rá okot!
Életeddel kezdtem el élni én is.
De hogy miért mondom ezt? Miért is?
Szemedben az éj ragyogott,
S benne láttam minden csillagot.
Kalapál a szívem,
Nemrég én sem tudtam, igen!
Újba fordult hitem,
Nem hazugság a rímem.
Üvöltik néha a neved az utcák,
Mert mindenki s ők is tudják...
Elmentél, nem itt maradtál,
Hiányoddal fojtva martál.
Szuszogsz, szuszogsz.
Horkolsz,
Karjaimba bekuckolsz.
Lélekben már dorombolsz...
Parfüm- és rózsa illata szállt a szélben,
De ránk omlott, ránk fagyott minden a télben.
Miért élnek nők a bolygón?
Mindenem imbolygón
Mozog a semmibe.
Amikor viszket a hátam közepe,
Nincs senki, ki elérje.
Kellenél, igen, Te.
Tükrei vagyunk önmagunknak szüntelen...
Szívünk dobban mégis nesztelen.