Driszkó Dóra Éva
Ötévnyi szavam vár rendezésre,
De hogy idegrendszerem erre kitér-e,
Kiderül majd húsz év múlva-idénre.
Haza akarlak vinni,
Szépen elcsomagolni,
Szeretnélek hívni,
De sorsunk meg kell még írni.
Szeretnék elrepülni,
Tiszta szavakhoz elszegődni,
Szeretettavakban megfürödni,
Édes csókodat megízlelni...
Viszont fáj
Próbálok erős lenni,
Próbálok csendben tenni.
Fáj, hogy kellesz,
S nem ölelhetsz.
Ha eltűnne a forrasztóónod,
Lehet, hogy én voltam... Csak úgy szólok.
El kell mondanom,
Te vagy minden hajnalom.
Tudnod kell,
Tőlem nem szökhetsz el.
Miattunk, nekünk, értünk, egymásért...
Miattunk sír ma az ég is,
De hogy miért kell ezt? Miért is?!
Mert nem oda születtünk, ahova kell,
Nem úgy éltünk, mit ember érdemel.
Hiányod erős, szinte nevetséges
...Pedig eszem tudja, hogy láttalak, csak hiányzol reggel óta...
Nem tudom, mégis miért tép ennyire hiányod,
Talán mert az egyetlen vagy, ki a lelkem ölelésbe zárod.
A kereskedelmi karácsony,
Ami túltesz néhány határon...
Egyre nagyobb a forgalom,
De hogy szükséges-e? Nem tudom...