Driszkó Dóra Éva
Ha eltűnne a forrasztóónod,
Lehet, hogy én voltam... Csak úgy szólok.
El kell mondanom,
Te vagy minden hajnalom.
Tudnod kell,
Tőlem nem szökhetsz el.
Miattunk, nekünk, értünk, egymásért...
Miattunk sír ma az ég is,
De hogy miért kell ezt? Miért is?!
Mert nem oda születtünk, ahova kell,
Nem úgy éltünk, mit ember érdemel.
Hiányod erős, szinte nevetséges
...Pedig eszem tudja, hogy láttalak, csak hiányzol reggel óta...
Nem tudom, mégis miért tép ennyire hiányod,
Talán mert az egyetlen vagy, ki a lelkem ölelésbe zárod.
A kereskedelmi karácsony,
Ami túltesz néhány határon...
Egyre nagyobb a forgalom,
De hogy szükséges-e? Nem tudom...
Nem vágyom semmire, csak rád.
Imádtam minden porcikád...
De nem segít a szívemen a rettegés,
A némaságba fojtott, fájó ölelés.
Te voltál a példaképem,
És mint tudod, épp ekképpen
Nem vártam, hogy eltaszítasz,
Szeretettel nem vakítasz.
Túl erős a hit,
Mi jó kedvre derít,
Túl széles a híd,
Mely olykor felvidít.
Ó, keserédes, erőltetett szavak,
Most elengedhetők. Hadd fussanak.
Futnék én is, de hiába,
Nem leszek Hamupipőke a bálban.
Emlékszem, milyen volt az élet nélküled.
Egy borzalmas rémület.
Féltem, fáztam, vágyva vártam,
Emberek karjaiban jártam...