Dr Frank József
Valóság volt, álom maradt,
ahogy az idő álmot fakaszt.
Egyenruhában állt, talpig kékben,
szolgálatban, vonatérkezésben,
nem mondtam, most mondhatom,
Apám, én utaztam azon a vonaton.
Ahol az Almádi Öreghegy deleje árad,
S lábát a Balaton vizébe mossa,
Meredeken kapaszkodik az út felfelé
A csúcsra, ide a híreket a messzi szél hozza.
Mire volna jó, ha elmondanám,
Néha mit is gondolok,
Örömöt vagy bánatot,
Amit magamban hordozok.
Dolgos asszony volt az én Anyám,
Korán ébredt, mikor még a Nap se kelt,
Későre járt már az asztali vekker,
Amikor ágyában nyugalomra lelt.
Amikor megláttam az új világot,
tavasszal reám a Nap sütött,
anyám szenvedett és megáldott
kínjában, ahogy velem küszködött.
Pesten bombák robbantak,
por és füst szállt belé.
Apám anyám kezét fogva
rohantak a Nyugati felé.
Mily nehéz önmagaddal vitatkozni és beszélgetni,
Mily nehéz önmagadat megítélni és másoknak megfelelni.
Lehet-e idővel a magad bűneit megszeretni,
Lehet-e a rosszat örökre elfeledni.
Ha meghallgatnál, felfejteném aggodalmam,
E csodálatos Élővilág jövőjét mérlegelve,
Amiért kizárólag az Ember a felelős!