Domonkos Jolán
Szürkés az ég, hallgat a táj,
hullik a hó, billen az ág,
surran az őz, szökell halkan,
amerre néz, hópaplan van.
A távoli fehér kucsmás,
hópaplanos dombtetőn
minden fenyőtűlevélre
a fagy könnycseppeket sző.
Jégszakállú, deres hajú,
kemény fogú december,
fehér hósapkádra nézve
egyre jobb lesz a kedvem.
Szilveszter van,
utolsó nap,
elmúlt az év,
jön a holnap
Itt van újra szent karácsony,
fényvirágos fent az ég,
angyal lépdel a szobában,
érzem szívem rejtekén.
Csillagpor száll fenn az égen,
rénszarvasszán csilingel,
úton van már a Télapó
puttonyában sok kinccsel.
Tudom, szeretnél jó lenni,
Olyan átlagos gyerek,
Uralkodni az elméden,
Riaszthat, hogy nem lehet.
Halottak napján
mécsesek lángja
virágok szirmán
lágyan hintázva...
Őszi erdőn köd gomolyog,
úton levél poroszkál,
pókok hosszú hálót szőnek,
leng a fényes ökörnyál.
Ősz köpenye leng a tájon,
színkavalkád, levéltömeg,
friss festék a palettánkon,
sárgák, zöldek és vörösek...
Zizzen a levél,
hullik a fáról,
forog, megpördül,
járja a táncot.