Domonkos Jolán
Leszáll az éj, fények gyúlnak
odafent az égbolton,
varázslatos csillagképek
ösvényein bolyongok.
Ködös az este, egy kicsit fázom,
magamra húzom őszi kabátom,
sietve megyek, hívnak a fények,
a temetőben mécsesek égnek.
Hegylánc csúcsán ködfelhő ül,
eltakarja a napot,
a távoli horizontra
von egy fehér kalapot.
A tó felett, mint füst, lebeg
az arany pára.
A nádason ma átoson
egy csónak álma.
Júniusi napfény ül az ágon,
leveleken bukdácsol a fény,
bár vidáman izzik most a távol,
a kertem még viharról mesél.
Földre száll egy angyal,
fényruhája lángol,
felkelő nap szélén
tűzparázson táncol.
Derűs vagyok, és gondtalan,
Okoskodom néhanap,
Mondok ezt és mondok azt is,
Olykor szívem meghasad.
Látod, megérkezett húsvét,
Otthonomba költözött,
Ciklámenszín hímes tojás
Sárgák és zöldek között
Orcájával rám mosolyog,
Legszebb dísze az öröm,
Óvatosan simogatva
Kifényezem, pöttyözöm.
Jövőteremtő vizualizáció
Leragyog a földre csillagoknak fénye,
éjszaka orcáján nyugalom van, béke,
ezüstholdkaréjon pihennek az álmok,
az ébredő tavasz olvaszt jégszilánkot.
Érkezik a tavasz,
elmúlik a mélypont,
figyeljed a fákat,
március rügyet bont.
Kint az erdőn, hegy tövében,
napfény csillan harmatszélen.
Szeleburdi kis pacsirta
éneke száll. Leng a hinta.
Sebbel-lobbal tovaröppen,
Egyszer itt van, máskor ott,
Túl a hegyen, túl a völgyön,
Tarka réten átoson.