Domonkos Jolán
Júniusi napfény ül az ágon,
leveleken bukdácsol a fény,
bár vidáman izzik most a távol,
a kertem még viharról mesél.
Földre száll egy angyal,
fényruhája lángol,
felkelő nap szélén
tűzparázson táncol.
Derűs vagyok, és gondtalan,
Okoskodom néhanap,
Mondok ezt és mondok azt is,
Olykor szívem meghasad.
Látod, megérkezett húsvét,
Otthonomba költözött,
Ciklámenszín hímes tojás
Sárgák és zöldek között
Orcájával rám mosolyog,
Legszebb dísze az öröm,
Óvatosan simogatva
Kifényezem, pöttyözöm.
Jövőteremtő vizualizáció
Leragyog a földre csillagoknak fénye,
éjszaka orcáján nyugalom van, béke,
ezüstholdkaréjon pihennek az álmok,
az ébredő tavasz olvaszt jégszilánkot.
Érkezik a tavasz,
elmúlik a mélypont,
figyeljed a fákat,
március rügyet bont.
Kint az erdőn, hegy tövében,
napfény csillan harmatszélen.
Szeleburdi kis pacsirta
éneke száll. Leng a hinta.
Sebbel-lobbal tovaröppen,
Egyszer itt van, máskor ott,
Túl a hegyen, túl a völgyön,
Tarka réten átoson.
Esti égbolt szatén kékjén
Ragyognak a csillagok,
Domb tetején, erdő szélén
Őriznek egy házikót.
Szürkés az ég, hallgat a táj,
hullik a hó, billen az ág,
surran az őz, szökell halkan,
amerre néz, hópaplan van.
A távoli fehér kucsmás,
hópaplanos dombtetőn
minden fenyőtűlevélre
a fagy könnycseppeket sző.