Domonkos Jolán
Tavasz ujja színeket fest,
ághegyekre bimbót pettyez,
szirmot simít, rügyet fakaszt,
madárdallal betakargat.
Tágra nyitott virágszirmon,
Aranysárga nárciszokon
Varázslatos tavasz ébred.
Nádszálak közé
bújt el a tavasz,
szép nyárnak öltözött,
így lett nagy kamasz.
Ha tüszzentesz, vagy ha köhögsz,
papírzsepibe tegyed,
majd dobjad ki a szemétbe,
mást ne fertőzz meg vele.
Köszönöm a nők nevében
a gyengéd, szép szavakat,
a kapott sok kedvességet,
különleges az a nap...
A porontyok körbevették
maszatos kis orcával,
rendet rakott közöttük, és
megbékélve sorsával...
Gyapjas állat a vikunya,
nem gyenge a fizikuma,
hosszú nyaka, kecses lába,
majdnem olyan, mint a láma.
Nézzétek csak azt a legyet,
ott repül, utána megyek!
Nyitott kapun bedöngetett,
volt csengő, de nem csöngetett.
Keresem a válaszokat,
százszor kérdezem önmagam,
miért búsul most a szívem,
miért nem vagyok gondtalan.
Koronája ékes
Az udvar urának
Kotkodácsolja ezt
Az a sok-sok szárnyas
Sajnos ezt ő tudja...
Pár hópehely keringőzik,
fütyörészik a szellő,
a napocskát felhő őrzi,
sötét, kósza tekergő.
Könnyű csipkék holdfényes éjt takarnak,
csendes a környék, mélyen hallgatag,
magány könyököl egy oszlop szélére,
lámpaláng suttog gyengéd szavakat.