Domonkos Jolán
Lehetnék egy könnycsepp a szemed sarkában,
és onnan gördülnék, zuhannék a szádra,
egy kicsit megsóznád velem az életed,
valóssá téve azt, ami ma képzelet.
Kunkori felhő, pamacs az égen,
tavaszi napfény ragyog tövében,
pár bolyhos barka ébred az ágon,
esőcsepp csillan egy hóvirágon.
Hajnali pacsirtaszóra ébredtek
az odvas tölgyfákban élő kis manók.
Csütörtök reggel csillogó szemekkel
indultak fogni száz tarka pillangót.
Az égboltot gyertyafénykristály
díszíti fent a magasban,
százmilliónyi csillagcsokor
szikráz a kékbe aranyat.
Galamb szeli át az eget,
patakparton zöld gyík szalad,
az erdővel benőtt hegyen
őzbak legel a fák alatt.
Csókot éjjel a Hold lehel felém,
szempillámon érzem ajkait,
álomittas bódulat fényegén
suhannak kék angyalszárnyaim.
Lezárul egy korszak, búcsúzik december,
január köszönt ránk vidám, új színekkel.
Hófehér pelyhek hullnak az égből,
apró kis csodák, virágok jégből.
December könnye angyalok szárnyán
száll le a földre, sok ember hálás.
Fényes rénszarvasszán siklik a havon,
Télapó érkezik, nagy az izgalom.
Szánnal repül a Télapó,
zsákjában alma és dió,
angyalok szeme mindent lát,
senkinek nem jut ma virgács.
Őszapócska repülni tud
- mesélik az emberek -
szelek szárnyán vitorlázik,
közben jó nagyot nevet.
Kabátot vett őszapócska,
lába alatt sáros tócsa,
az erdőben sétálgatva
cippeg-cuppog a bakancsa.