Domahidi Klára
Ha a lelkemben csend honol,
meghallom a Te hangodat.
Ha a harc zaja váltja fel,
várom a tanácsodat.
Olyan voltam régen,
mint a polyva,
amit szétszór a szél.
De Te megkönyörültél rajtam,
s többet kaptam földi sikereknél.
A földre jöttél, Jézus,
otthagyva mennyet és hatalmat,
hogy megszülessél bennünk
s megnyerhesd diadalmad.
Téli fagy ropja táncát,
szél süvölti énekét,
csillagfényű, havas úton
vacogva, fázva jössz felém.
Csikorgó hideg, vacog a táj is,
zúzmarás ágon kis veréb fázik.
Süvöltő szélben hóbucka épül,
bús nyomortanya fehérré szépül.
Nyári reggel csend dala száll,
s engem kinn a réten talál.
A természet neszezése
lelkemnek kedvenc zenéje.
Mennyei otthon - a legszebb álom:
hol a fény maga Krisztus, s kitágul világom.
Csodaszép, felém áradó üzenet,
Uram, áldom a Te szent nevedet.
Miért lenne okom panaszra?
Ami kell, Isten naponként megadja.
Igéje biztat, kegyelme vár,
Szent Fia ma is közöttünk jár.
Incifinci kisegér,
a zsebembe belefér.
Ott szalad a garázsban,
a zsákomat kirágja.
Mikor eljössz hozzám,
nem mondom el, milyen rideg volt a reggel.
Milyen kegyetlenül sodort a szél,
s nem tudtam, hová ejt le.
Hogy nem volt illata a virágnak,
és elnémultak a verebek az ereszem alatt.
Leszökkent a fáról egy megsárgult levél,
újjászületést és új élményeket remélt.