Dobosi György
Tegnap nappal volt, hogy
házat építettem,
kíváncsiak voltak,
akik arra mentek.
Valóságot letagadni nem lehet,
órában van több kis forgó szerkezet,
abból hogyha valamelyik tönkremegy,
óra áll meg, nem pedig, mi létezett.
Vágod a fát, cserjét is utána,
nem törődsz azzal, mit dobsz kukába,
rombolod ezzel a nagyvilágot,
nem gondolsz arra, jövőt hogy látod.
Emlékezzél a régi időkre,
ne változtass semmit meg belőle,
hirdesd mindig csak az igazságot,
ne legyen már zsebedben a zálog.
Tudod, hogy kell élni,
örökké remélni,
semmit el nem érni,
de még így sem félni.
Ha párnára teszed fejed
a külvilágtól távol,
a béke helyét megleled,
nem kergetsz délibábot.
Elvadult világ,
elvakult emberek,
hát ilyen szabadság
nem kellhet senkinek.
Kívánok szép reggelt,
nyugodtabb napot,
a felkelő Nap is
tán szebben ragyog.
Csukd be a szemed, érezd a lelkem,
nyisd ki a szíved, hogy meg is leljen.
Száguld a lelkem, akadály nincsen,
ha odaér majd, rendben lesz minden.
Érző lelkek, hogyha egyszer
végre összeérnek,
megmutatják a világnak,
együtt mennyit érnek.
Ébredj! Ne álmodj tovább!
Tudom, mesében vannak nagy csodák.
De ébredj!
Lássál, ne csak úgy figyelj,
mint aki azt hiszi,
hogy minden elveszett!
Süvít a golyó, most egy kis szünet,
egy lelkész oson, és nem gyújt tüzet.
Terepet nézi, túl nagy a veszély.
Elfogják talán? Nem ad rá esélyt!
Szomorúan néz a múltba,
mikor még szép volt a világ,
nagyapó mosolygott őrá,
esténként mondott egy imát.
Micsoda világban élünk,
hol ember már Istent játszik,
támad ő élőt és holtat
végső, nagy szakadásig.