Dobosi György
Mikor a hajnal beköszön csendben,
érzi, hogy nincs most valami rendben,
látja, ki ébred, még nagyon fáradt,
bágyadtan nyomja a puha ágyat.
A szívében él, és sohasem fárad,
lelkében örökké Ő lesz a támasz,
ott is lesz mindig, hogy fogja a kezét,
segít éjszakákon, hogy csukja szemét.
Volt annak már nyolcvan éve,
egy kisgyermek született,
növögetett lassan nagyra,
megfogta az ecsetet.
Létezik-e olyan, nem kell semmit tenni,
csakis tiszta szívből, őszintén szeretni,
gyűlölködni nem kell soha senki mással,
békességben élni minden embertárssal?
A kiscica olyan ügyes,
megfogja az egeret,
konyhába azt be is viszi,
játszadozik ott vele.
Kiskertemben kapálok én,
kiscica mellettem.
Ő talán az égből pottyant,
hogy lett itt mellettem?
Eljön egyszer az az idő,
hogy senki sem éhezik,
mindenkinek lesz majd háza,
onnét ki sosem teszik.
Igazat akarunk,
semmit nem takarunk,
rosszat nem faragunk,
jó úton szaladunk.
Nagyra nőttek a kicsi fák,
égig ér a tetejük,
elfárad egy öreg ember
gondolatban elmerül.
Nem kell néked nagy kalap, ha felhúzod a falat.
Amíg nincs meg a tető, tán nem esik az eső.
Nagy Imre halálának 61. évfordulójára.
Emlékezz, vagy ne szólj semmit,
legyen meg a tisztelet,
emlékezni tiszta szívből,
más ellene nem tehet!
Azt mondta a nagy Pannika,
hisztis lány a kis Fannika,
izgett, mozgott keze, lába,
elindult a nagyvilágba.
Ünnepeljünk együtt a múlt emlékére,
háború vége lett, lett hát végre béke,
ne tiltsa meg senki, hogy mi ünnepeljünk,
a régi időkre szívből emlékezzünk!
Kék madár száll odafenn az égen,
rejtőzik csendben a felhők között,
nem tudja azt, hogy mi vár rá éppen,
mikor ott szárnyal a nagy vár fölött.
Nyugodt lett a kicsi cápa,
mert ivott sok tejet,
így most a nagy bálna hátán
vígan foglalt helyet.