Dobosi György
Fogorvosi rendelőben
jólesik kis humor,
arra vigyázz, hogy fejedre
ne kerüljön dudor.
Kelepel már a nagy gólya,
nemsokára itt a tél,
elrepül ő Afrikába,
de tavaszra visszatér.
Szívedben őrizd a lángot,
az úgyis mind csak a tiéd,
egyedül érzed a gyászod,
a szíved is fáj most. Kiért?
Azt mondták, hogy hősök,
én mondom áldozat,
becsapott emberek,
így lett a kárhozat.
Tagadnád a múltad,
de a jelen untat,
akkor volt egy álmod,
de hiába várod.
Elúszik a kicsi cápa,
megunta a sós vizet,
ő magában úgy gondolta,
keres egy kis édeset.
Teszik, mintha elfeledtek volna,
meg sem említenek,
elmúlt dicsőségéért,
mit neked is köszönhet
az újabb nemzedék.
Keresed, de nem találod,
tökéletest úgysem látod,
túl messzi van, hogy elérjed,
nem láthatod fent az égen.
Volt egyszer egy kicsi varjú,
szomorúan énekelt,
de bizony az ő hangjára
ember s állat nem figyelt.
Dongó szállt egy cérnaszálon,
szabadulna mindenáron,
de elrágni nem lehetett,
foga nem volt, mit tehetett.
Kicsi ember azt álmodta,
hogy ő lett az óriás,
nem kell néki kicsi létra,
elérje a trombitát.
Ebédelni készült, de kés nem volt nála,
így lassan nyúlt bele kicsiny tarisznyába.
Kenyeret vett elő, meg egy jó nagy kolbászt,
lassan enni kezdte, málnát ivott hozzá.
Ember vagy Te is, ha más a színed,
Munkába mindig magadat viszed.
Gúnyolnak téged, és ezt Te hagyod,
Dolgozni nem látnak, talán vakok?
Még nem értem el a célig,
tán elérem én!
Ha megkapom én az elveszett időért,
vagy küzdhetek tovább.
Lehet, hogy álmodom mégis a célt,
s nem érem el?