Diószegi Judit
Félszavak. Semmit nem mondanak. Érzékcsalódások.
Impulzus az agynak, aki mint mérges horogra,
Vad kábulattal veti rá magát vágyva a haragra,
Elvágva minden szép dalt. Meghalnak igaz álmok.
Életnek nevezett bársonykalodában
Vergődik egy hős szív, ártalmas fogságban.
Szirmok zuhataga, illatok világa
Ragyog, vágyik, szeret a lélek virága.
És ha embereknek vagy angyaloknak
A nyelvén szólsz is, mondja a Biblia,
Ha a szeretet nincsen meg tebenned,
Úgy nem leszel senki, sehol és soha.
Jupiter, Plútó és Szaturnusz - azt mondják,
Januárban komótosan összeállt,
És a világnak egy üzenetet hozott,
Változtat-e, vagy mindezzel felhagyott.
Kettő tánca hozott már világháborút,
A népek rendje egypárszor felborult.
Éveid számát nem számolom,
Nézlek, és "féltő" gonddal hagyom,
Áradjon rám is a szeretet,
Ami e nap belőled ered.
Valaha a világ csillagóceánján
Boldog volt a lélek, repült szelek szárnyán.
Boldogságra ébredt újszülött szívével,
Érkezésekor még gyémántfénye égett.
Fehér felhő ring az égen,
Fehér fodra békességben,
Lassan száll,
Árad a kék ölelésben.
20 év múlva
Ezüstösen csillog a beton,
a Hold sarlója szántja fel.
Sápadt sugara lám, körbefon,
te átölelsz a szemeddel.
Köszönet
Kora reggel piros-kék fény vegyül a Nap sugarába,
Mentős, rendőr és tűzoltó álmaidat még vigyázza.
Szerelemszárnyú illatbolyhok,
Mandula, ibolya, somvirág,
Szanaszét hullnak kis virgoncok,
Fehér a kínai szilvaág.
A mélyben puha nyugalom,
Csupa csend,
Szelíd hatalom, szeretet.
Harsányan
Soha nem száll a magány.