Dezsőfi Ferenc
A hajtómű adja a löketet,
Én meg csak szerelem a csöveket.
Elfelejtem közben az ötletet,
ütöm tovább a szögeket.
Csak tűzz egy fordítót a nyelvem hegyére,
Memóriachipet az agyam helyére...
Pattanj be, tarts velem az úton,
A motor még nem jár, de gyújtom.
Turbó visít az éjszakában
Örömében-e, vagy kínjában?
Pénteken éjjel
Figyel az őr, nem dolgozik, de éber.
Közbelép, ha veszélyt észlel.
Hiába is mosom, rám került a bélyeg,
Nem az olcsó rágógumi mellé csomagolt.
Kínoznak, de ebből vígan megélnek,
Határozottan jól megy nekik a bolt.
Az üzlet elé özönlenek az emberek,
Jönnek egyre többen, gyűlik a tömeg.
Várakoznak hosszú sorokban, tömötten,
Sárban, esőben, meggyötörten.
Nehéz kérdés a szívedben,
Súlyos gondolat fejedben.
Az utcákon ballagsz egyedül,
Mint aki valamitől menekül.
Halott szavak hevernek
A szobában.
Halott emberek
Nyugodnak,
Temetőkben alszanak.
Fekszel az ágyadban,
Merengesz az álmokban.
Vajon miket jelentettek?
Nálad már tünetek jelentkeztek.
Szeretlek. Tudod te ezt jól,
Szeretlek, mindig, mindenhol.
Kedvesem, talán egyszerű szó,
Talán elcsépelt, s kevésbé jó.
Azt gondolom, jobb egyedül,
Szerelemben az ember legyengül.
Az igazit én igazán várom,
Nem létezik, csak mozivásznon.
Ülök csendben, nézem az eget.
Nézem a Napot, a felhőt,
Hallgatom a szelet.