Dezsőfi Ferenc
Egy út, egy élet, egy akarat.
Hibáztam, de nem vonom
Vissza a kimondott szavakat.
Ugorj, ott leszek elkaplak,
Karjaimba zárlak, el nem engedlek,
Zuhanni nem hagylak.
Nézd, én egyedül állok.
Vihar tombol körülöttem.
Csak nyugalomra várok,
De nincs, mióta idejöttem.
Egy barátságnak
Egyszer megismertelek,
Nem tudtad, de tiszteltelek.
Megmutattad nekem, mi az élet,
A dolgok általad nyertek értelmet.
Tavasszal elkezdődik minden,
Ilyenkor hűvös félelem nincsen.
Tavasszal a nap kúszik az égre
Madárfüttyel, lágy széllel kísérve.
Hogy szeretlek téged,
Talán nem is érted.
Ahogy áll a víz a tóban,
Ahogy egy kő belecsobban.
Arcodat nem látom,
Mert túl távol vagy tőlem,
Lényedet nem találom.
Huszadszor léptem ebbe a névbe,
Ez vagyok én, legalábbis a nevem,
Ez mindig megmarad nekem,
Léphetek akárhányadik évbe
Berlin nagyváros, csodálom,
Berlint megérteni próbálom.
Hová és merre menjek,
A káoszban el ne vesszek.
Miért nem mondom ki?
Hisz belsőmet úgy nyomja,
Látom, ahogy a haját fonja,
Odamennék, és fülébe súgnám,
Hogy te vagy az én múzsám.