Dévai Imre
Nincs művem, tán csak egy tucat.
Abból is több csupán kacat.
A versítész csak helyretesz,
belőlem költő sose lesz!
Ma kényszerszabadságra küldött a Cég:
fűtsek otthon én, a rezsi neki sok.
S ha jönnek melegebb, tavaszi napok,
a hiányzást le is dolgozhatom még.
Beszélgetünk. De egy félmondat közepén
agyam kikapcsol... Már csak hallom, nem értem.
Bólogatok én, válaszolok is tán még.
Remélem, jót... De inkább már csak arcod nézem.
Egy néma toll, egy tiszta lap,
a képernyőn fagyott szavak,
csupa széthullott gondolat.
Írnék, de semmi nem marad,
csak összetört, vak mondatok,
közönnyé fásult állapot.
A kőpárkányon rút vízköpő lesi az utcát,
mögötte az Eiffel vasrácsán átég a nap,
a Montmartre-on a festő előtt már egy új lap,
s én nézem a Szajnán a fények furcsa táncát...
Hosszan nézek a hajnali égre. Az utca üres még.
Álmosan ömlik a házfalakon le az éj feketéje,
ázott földre terítve a csillagos ég fura képét.
Fénylő tócsák tükrén ázik a Mars s a Szaturnusz,
csillagos ösvényének még nincs hossza, se széle.
Bálra készül az erdő.
Fakózöld ruháját színesre cseréli,
zörögnek a lombok, köztük szellő dalol,
az ágakon forogni kezd minden levél,
s a szél bokrok szoknyáját emelgeti.
Majd ha a mécsesek mind kialudtak.
Majd ha elhervadt a sok színes virág.
Ha majd az emlékezők elnémulnak,
és szokott medrében forog a világ.
"Már egy hete csak a Mamára..."
Nem!
Sok éve már!
Túl sok éve, hogy elment, itt hagyott, és azóta
nincs napja az évnek, és alig van olyan óra,
hogy ne látnám a régi házban, hol hiánya vár.
Isten hozott közénk, Te várva várt!
Most születtél, a világból mit se lát
piciny szemed. Még itt senki sem ismer,
karjába fogni még senki nem is mer.
Mégis, aki rád néz, rögtön megérzi,
mit is jelent az, feltétlen szeretni.
Az ablakrésen át kósza fény
vetül a polcra, mint halálsugár,
megvilágítva fényképek sorát.
Szép keretben rajzolják a múltat,
holt vetülete ez élőnek és voltnak,
egyszerre idegen és egyszerre vonzó,
egyszerre szép és egyszerre torzó,
idéz régvolt örömöt, örök hiányt...
Mostan őszi verset kéne írni!
Hisz annak van itt ma nagy keletje!
Egy poéta, ha hervad a kertje,
Vers nélkül ezt nem fogja kibírni.