Derventics Dávid
...Egész éjjel türelmetlenül hív.
Tekinteted az iránytű, ami fáradt lelkem navigálja.
A szerelem az élet legszebb rabigája!
Színpadon az éhezők!
Ha nyernek kapnak egy étkezőt!
Lesz rajta majd semmi!
Azt úgyis jól lehet kanállal enni.
Egy percre megrettent a lelkem.
Alábbhagyott halovány kedvem.
Túl távoli a jövő de a holnap sem biztos.
Tiszta gondolat a kételytől oly piszkos.
Mit ér már a karácsony?
Ha képmutatás lóg a faágon.
Halkan törve meg a pillanatot!
Bizonyítva, hogy az álmok ingatagok.
Vidáman ébreszt a remény szikrája.
Ablakomon kopog vibrálva.
Új fényt hozott az életembe.
Többet jelent, mint egy szürke péntek este.
Nem nyúl kezem érted!
Elveszett a legjobb részed.
Én hagyom menni ezt az álmot.
Feleslegesen minek legyek vádlott?
Nem titkoltam hogy beléd estem!
De benned is csak ellenségre leltem.
A szemeid mögött gyűlölet rejlik.
Ha sírni látsz csak az tetszik!
Nem tagadom, beléd estem.
Nincs tőled egy nyugodt percem.
Álmatlanul hánykolódom az ágyban.
Tán feleslegesen égek újra lázban.
Még hány szűkös hét van hátra?
Miért gondolok tűzpiros szádra?
Nem fog válaszolni senki,
Mikor a koldus újra kér enni.
Akit szerettem benned
Már nem akarom ezt az érzést!
Megteszem a fájó lépést!
Lassan bezárom szívem előtted...
A szavak ereje
Rég voltam fiatal!
Amikor még nem fájt egy kis zivatar!
Szerelem volt a legnagyobb gondom!
Éltem, hisz akkor az volt a dolgom.
Oly csodás dolog ez a szerelem!
Melyben sosincs kegyelem.
Csak nézem a szemeid szüntelen.
Érted az élet egy csodás küzdelem.
Hamvas a lelkednek rózsája!
Boldogságot szíved hiába próbálta!
Egy angyalt láttam!
Gondolatban vele szálltam.
Ahogy sétált, mint nyári nap a kertben
Hogy gondozza e kis időre lelkem.