Deák Éva
A bölcső, melyben születtem,
fénnyel és árnyékkal övezett.
A nyár világossága, hajnal
pírja várt rám tárt karokkal,
édes pillangószárnyakkal.
Csillanó fényben hallgatni a csended,
Mikor hajnal pírja rózsákká feslett.
Rád gondolni, holdsütötte éjben
Várni, karomba omlasz oly szelíden.
csendben künn az éjszakában
csillagomra rátaláltam
csillagokba írva vagyon
te lész` párom az utamon
Csak némán bámulom az est csendjében a semmit.
Gondolataim kergetik egymást, mint két gyermek.
Játékuk most valahogy nem lenyűgöző, percnyi.
Az emlékezet most visszavezet egy porszemnek.
Montmartre negyed híres forgatagban bohém festők
kínálják rögtönzött alkotásukat, modellt ülök.
Fúj a szél és én csak hallgatom,
hogy zörög, cibálja ablakom.
Hófelhőket sodor magával,
jéggé fagyasztó jajszavával
keseríti meg téli napom.
Kezemben pezsgőspohár,
búcsúztatom az óévet!
Megszabadulni minden
rossztól, amit okozott,
hát inkább iszok rá egy nagyot!
Hátamon cipelem
súlyos hátizsákom,
életkövek húzzák,
molyrágta a gúnyák.
Négy lángocska lobban szent karácsony napján
Kisded Jézus felsír édesanyja karján
Betlehemi csillag világít az éjben
Szeretet árad az emberek szívében.
Csak csendben hallgatom,
mily ritmusra ver szívem,
az élet zenéjét veri,
hol lassabb az ütem,
hol meg gyorsabban üt,
szereti az életet,
zenebona kell neki.
Társadalmi probléma
Amikor megszülte gyermekét,
egy új nap indult, új férfilét.
Örömmel kellene fogadni,
szíve csak félelemmel teli.
Fehér ruhában szikrázó táj,
puha hópihe libbenve száll.
Kismadár kopog ablakomon,
reggeli imámat mormolom.
Borongós ruhába öltözött a reggel,
Hófelhők kúsznak szürkére festett égen,
Mínuszok röpködnek künn, hó fedte tájon,
Ropog a fagy, és szorítása nem enged.
kölcsönkértem éltem
a vén természettől
hófehér hajamat
egy ajándékként
tavasz lehelete
kócolja fésüli
míg a hosszú évek
tincseim díszíti...