Deák Éva
Égő nyárnak színes virágpalástja,
Zöld fűszőnyeg lábam előtt hever,
Ezer pipacs tüzét rám csókolja,
Virágillat rózsát bont szívemben.
Virággal borított
tarka-barka réten
édes illat lebben
selyem szellőszárnyon.
Habfodros víz tengerpartját mossa,
Lábam homokba süppedve rója,
Tekintetem víztükrén siklik tova,
Nyugtató, halk morajlás, ring a bója.
Az én apám gazdag ember volt.
Legféltettebb kincse gyermeke,
mint egy édeset féltőn ápolt,
szívének a legszebb ékszere.
Elringatva
Tanultam repülni, mint a madár,
Szívből szeretni, ha valaki vár.
Kitárom szárnyaim egyre feljebb,
Lelkem, mint galamb, emelkedettebb.
Dagad a felhő, ontja nedűjét az ég,
vad szél tombol, facsarja, reccsen, tép.