Deák Éva
Fehér ruhában szikrázó táj,
puha hópihe libbenve száll.
Kismadár kopog ablakomon,
reggeli imámat mormolom.
Borongós ruhába öltözött a reggel,
Hófelhők kúsznak szürkére festett égen,
Mínuszok röpködnek künn, hó fedte tájon,
Ropog a fagy, és szorítása nem enged.
kölcsönkértem éltem
a vén természettől
hófehér hajamat
egy ajándékként
tavasz lehelete
kócolja fésüli
míg a hosszú évek
tincseim díszíti...
Mint vörös félhold bújik elő a nap
Rónafalu égig érő hegyei között...
Nyitva áll Óévnek kapuja,
besétál rajt` újév saruja,
pattog a tűz, kandalló lángja,
ballag az óra mutatója.
Csendes várakozásban telnek most napjaink.
Istenhez szállnak fel gondolataink.
Állj meg, idő, most egy pillanatra,
Legyen ez a nap a szeretet napja.
Hócsipkés kendő borítja a tájat,
Jeges, fagyos szél cibálja a fákat,
Egy csillag az égen fényesebben ragyog,
Tündöklő fényénél szárnyaló angyalok.
Hópelyhekkel jön a tél,
kavarog a fagyos szél.
Kandallóban tűzparázs,
érkezik a mikulás.
csak úgy pereg az idő malma
hanyatlik a természet
oly nagy alázattal mint
azt lélekarccal ember tevé
cipeli az terheket bár színes
maszkja élénkké teszi
és az elmúlás csendje...
Halk zene hangja szól sírkertekben,
belső béke csendje van szívekben.
Aranyló napsugár hinti arcomat
Madarak bogarak is mind átélhetik
Édes gyümölcsbe bújva a kukac
Falatozza az ősz ízeit
Hálát adok a percekért mely adatott
Isten kegyelme elkísér
Időt egyedül sétálva oly régen
Egyszer csak lassan-lassan véget ér...
könnyed táncra csalogat Strauss zenéje
ropjuk a keringőt lágyan átölelve
mint hulló levelek pörgése ütemre
hang és csend érzelmének üzenetére...
Gőzölgő, reggeli, forró kávé,
felette múlt időbe révedés,
semmibe szálló sóhaj a lété,
finom illata megelégedés.
Ma utad végéhez értél
Most virágos útra léptél
Mindeddig tövissel kirakva
Róttad csendesen ballagva