Dargai Béla
Távol innen, messzeségben
Van egy hely: a néma völgy;
Szikár hegyfal kopasz ormán
Fura módon virág nő.
Áll egy szomorúfűz
Messze a sivatag égő homokján;
Délibáb ez?... vagy csak lázas gondolat
Hanyatló életem hűvös alkonyán.
Megharcoltam...
Egy Nőért... Egy Angyalért...
Az Asszonyért... Rénimért!
De most csend van.
A széles óceánnak szirtköves partján
Bámulom szépséged, Rénim, Kedvesem,
A sós tenger vize olykor szemeimbe csap...
...Ahol piros lámpák gyúlnak,
Arra jár most balga lelkem,
Ha kóbor szívek eltipornak.
Aprócska éjjeli dal,
mit manócska hordoz a hátán,
nagy buzgalommal hozza el
mindenki édes álmát.
Őseim nyomában lépek,
Még hallom a múlt éltes szavát;
Meg nem élt, vétkes sóhajok
Tépnek, marcangolnak odaát.
Csend van...
Tik-tak, jár az óra,
S kongatnak újra meg újra;
Húzzák a míves harangot
Végszóra újra és újra.