Dalma Tóth
A sötét kérdése
Az életem romjai
Egy hatalmas óceán.
Fáj, sírok és közben nevetek,
Mert bennem most rengeteg
Kín és gondolat tombol.
Mint lelkes paripa, vágtatok,
Vágtat a szívem a tiédhez.
A szeretet kedves igézet.
Most is vársz. Rám vártál. Vártatok.
A fájdalmaim? Másnak mesék.
És folyton megy a vádaskodás,
Ahelyett, hogy megértenék,
Hogy miért van ez a romlás.
Ki vagyok én, ha egy szürke hajnalon
Egy rémes kép szökik át az arcomon?
Lehet, szép tavasz jön a nyüzsgő tájra,
De sorvad még, mint lelkem pusztasága.