Czető László
Derűs éjjelen a csillagoknak fénye
Festi a hibákat az ében feketére.
Magából az égbolt ennyi csak, mit láttat,
Pirkadatkor kapnak majd a csillagok is fátylat.
Mostan még nem alszik, barna szeme látszik,
Figyeli, amint a szél falevéllel játszik...
Vakítva világít már a délutáni Nap,
A tetőbe, kéménybe lassan beleharap.
Emlékszem az elsőre, izgatottan mentem,
Ha megszúrnak a tűvel, belehalok menten.
Teszem a dolgomat, de megállok egy percre,
Mindig hagyok időt egy megszülető versre.
Kis kertemben bujkálnak a virágok tavasszal,
Hófehér szirmaikat lágyan fürösztve a Nappal.
A hó alól kibújva erős szárat neveltek,
Tőlük szép a világ, az erdő és a kertek.
Húsvéthétfőn felébredek s világot látok,
Indulok, mert várnak rám a hervadó virágok.
Alszik még a rét, a színe is tompa,
Élettelen füvével még oly otromba.
Semmi sem mozdul, csak lustán vár s pihen,
Simogató napsugárban sétálgatni ilyen.
Szemnek az ébredés, pillának az álom,
Ringó harmatcseppek sejlő napsugáron.
Március nyolcadika szép napja az évnek,
Ezen napon legyen boldog minden női lélek!
Ahogyan a téli fagyok után a természet lassan felébred,
Csengő hangotokat úgy halljuk mi ringató zenének.
Ma van ezen évnek az utolsó napja,
Lassan az óra mutatói is párban haladva.
Az ember egy pillanatra megáll s mélázik némán,
Mit ezen évben elért, büszke lett rá méltán.
Telnek az évek, de már nemcsak felettem,
Én megyek velük, hisz mára ember lettem.
Köszönöm mindenkinek, amiket értük tehettem,
Hogy szeretetben mindig köztetek lehettem.
Régen, mikor megszülettem, ágyam lett a pólya,
Hangod lett a világ, s kezed szívem takarója.
Olyanok vagytok Ti nekünk, mint sötét éjjelen ragyogó, kicsi lámpások,
Nélkületek sötétség volna e világon, és semmit sem látnánk ott.
Olyanok vagytok, mint a lágy, tavaszi szellő, mi simogatja arcunk,
Szemünk felcsillan, mosolyra görbül szánk, ha titeket pillantunk.
Múlnak az évek, mintha lopnák őket,
Telítik a lelkünk, s elviszik erőnket.
Mégis, mikor lelkem sír, s egész testem remeg,
Képes vagyok nyújtani akkor is segítő kezet,
A mindennapok során ez az, ami vezet,
S ha majdan megpihenek, majd erre emlékezek.