Csorba Melinda
Közeleg az este, a nap is lemenőben,
A hullámok elcsitulnak csendesen,
Furcsa bizsergés van a levegőben,
Szárnyra kap, mint sirály, egy érzelem.
Bizakodva állunk a jövő kapujában,
Új reményekkel szebb jövőre várva...
Amikor a nappalok rövidebbé válnak,
a sötétség előretörve vágtat,
a hitemben megingva összeroskadok,
azt hiszem, hiába imádkozom.
Angyalszárnyak susogása a téli éjben,
December havában reményt hoznak néked.
elsötétült a világ, és csak gyűlnek a felhők
feketébe borítva a jelent, a jövendőt
szitál a köd, sűrűsödni látszik
napfény, kék ég lassan már nem látszik
Mikor még a hátsó udvarban az akácfák égig értek
Mikor még a hátsó udvarban az akácfák égig értek,
Vidáman integettek szálló vadludaknak és a szélnek,
Nyári nap tüzében hűs árnyat adtak
Dalos pacsirtának, kacsának és tyúknak.
Tücsök játszik halk esti zenét,
Feketerigó füttyent párat,
Lassan lehunyja fáradt szemét,
Szárnyával takarja a fiókákat.
Mosolyodban mosolyom,
Kezed pihen vállamon,
Lelkem lelkedhez simul,
Szívem lassan kivirul.
Anyák napja reggelén
Az ágyból ki nem kelnék én.
De szólongatnak hangosan,
- Kelni, kelni, gyorsan, gyorsan.
Szól szád, de a gondolat rejtve marad,
Nem mondod. Senki sem kíváncsi arra, ki vagy.
Egy közhely, humorsziporka csak a látszat,
Lelked mélyén végtelen érzelem-tenger árad.
Hallgat a csend a sírok tövében,
A halmokat átöleli az őszi napsugár,
Alszanak a lelkek angyalok ölében,
Csókot lehel fejfájukra az elmúlás.
Szánalmas, ahogy írom e sorokat.
Csak egymás után szépen, sorokba.
Azt gondolom, hogy költő vagyok talán?
Nevet, kacag rajtam az egész világ!
Álmos a reggel.
Lehúzott napszemüvegben
Keres menedéket
Az éjjeli álom.