Csomor Henriett
Néha meg kell állnom,
monoton követik egymást a napok,
és én csak hajtom magamat,
mint egy szorgalmas manó,
aki folyton végzi a munkáját.
Hoooo, hoooo, hoooo,
megjött már a Télapó!
Messze Lappföldről csengő
szánján érkezett.
Halottak napján hozzátok igyekszem,
kik már rég
elköltöztetek a túlvilágra.
Temetőkertek csendjében
titeket köszöntelek,
nehezen engedtelek el benneteket,
de sajnos, mennetek kellett.
Tengerparti kisváros.
Minden szegletét bejárjuk.
Kezemet fogod, úgy sétálunk.
Az ég kékjéről,
a fehér fodros felhőkről
s a virágos balkonokról
mesélek neked.
Hegyeken-völgyeken
kipirulva gurul a telihold,
mint egy nagy, sárga labda.
Mosolyogva kacérkodik énvelem
kis szobám ablaka előtt,
mintha azt szeretné, nézzem meg
a szép, világos holdudvarát.
Ezüstös, göndör haját szétterítette...
Tudom, holnap utazol.
Teli vagy vággyal
s izgalommal,
hiszen rég nem
voltál sehol.
Arcul csapott az új év.
Hiába reméltem jobb évet.
Jaj, minek is áltattam magam.
Mikor már érezni véltem
sorsom furcsa fintorát, mely
ismét jól megleckéztetett.
Akadály volt a sok lépcső,
kerekem nem tudott rajta felgurulni.
Pedig hogy szerettelek volna látni...
Őszt mutat egy kép a naptárban.
Fehér ló vágtat a határban,
patája alatt ropog
a színes avar paplanja.
Öregszik a nyár,
nyomában az ősz
gyorsan lépked.
Nincs megállás
az évszakok közt,
monoton rohanva
köszöntik egymást.
Egyszerűen félek a magány gondolatától.
Teljesen egyedül maradni maga a pokol.
Még a csendet is hallom.
Igazán nyomasztó, mikor az óra ketyegése
hangosabb, mint maga az élet.
Egykor rózsák palotája volt.
Belül fényes boldogság lakott,
égszínkék tóban két hattyú úszott.
Ifjú herceg hajnali harmat alatt
kertje legszebb rózsáját vitte
imádott hercegnőjének.
Csillagos ég alatt álomra csuktam
bánattól könnyező szemeimet.
Mintha valaki azt súgná,
aludj csak, szomorú kis bogár.
Sok mindent megéltem már,
néha a szívem is fáj.
A napok is csak
vánszorognak egymás után,
nem olyan színesek,
mint egykor voltak,
amikor jóízűen majszoltam
a lekváros kenyeret.
Sajnos, nem mindig
a szépre emlékezem.
Akkor sem, ha
nyomorban fekszem.