Csizmadia Róbert (Hp)
Barangolásra adta fejét,
közben törte lábát-kezét
a légy, s felment a netre,
onnan meg a mennyezetre.
...kedvesednek az erkélye,
felkapaszkodik rá mohón,
hogy osztozzon veled egy csókon.
Szeretetből sosem elég,
bárcsak megtelne a lég,
bárcsak mindenkinek jutna,
akkor a Világ változni tudna.
Karácsony van, csibészek!
Ti derék építészek,
elő a záptojást,
száraz kenyeret,
rohadt paradicsomot,
s dobáljátok meg minden ablakot!
Úgy aludtam, mintha mellettem lettél volna,
mintha az ereimben a te véred folyna.
Az álom az ébrenléttel megmérkőzött,
az utóbbi elesett, az előbbi győzött.
Olyan is van, hogy verejtékezem,
tudom, akkor valójában vétkezem,
de ha rád gondolok,
a gyilok,
amit szívnek nevezel,
felnyársal, s nem ereszt el.
Egy bogár a fejébe vette
a lapátot, s levédette
marketing céljából.
Azóta is téblábol.
Egy napon, mikor Télapónak semmi dolga nem akadt,
bement a boltba, s vásárolt Télanyónak szép szavakat,
de a papiros már elfogyott, s erre fintort vágott,
tiszta szívéből Télanyó képébe egy hógolyót vágott.
Rőzse szülte őrült, szürke
venyigén a pattogást,
falánk éhből egy szilánk
megidézi a Ragyogást.
Elsőként Assisi Szent Ferenc,
később meg Konrad Lorenz
beszélt az állatok nyelvén,
embereket etológiára nevelvén,
s a minap az állatbarátok táborát
öregbítette egy "barát",
a szomszéd elhagyván az árnyékszéket,
kénytelen volt behúzni a féket...
Morajlik a messzeségben,
összeforr az ölelésben,
Richter-skálán le-fel szalad,
dobban, ha meghallja szavad,
a cél, a cél mindig verni,
s a drága áldozatot leteperni.
Látnál árnyat, ha festenél Napot,
s felhelyeznéd az égre,
a sok tisztátalan gondolat, mi benned kering,
fehérre válna végre.
Ha kérdezik a tollam, bomba robban:
szerteszét hányja a rímeket.
Ha tálat raknak elé, hogy rókázna éppen,
megnemzi a legszebb kökörcsineket.