Csép Rózsika
A pünkösdirózsa
Kinyílott napjára,
Bársony pilleszirmán
Megpihen a pára.
"Piros Pünkösd napján imádkoztam érted",
Szépen hangzó mondat, szavain ígéret.
Eszembe jut a múlt, öreg szobánk fala,
Szüleim otthonán falvédő mondata.
Tigrisbundás Kandúr Botond
A zongorát kedveli,
Egész nap csak kánkánt játszik,
Házát a dal belengi.
Mondóka
"Én megveszem virágodat",
Abból fonom a pártámat,
Jácintból és tulipánból,
Sárga csipkés kankalinból.
Édesanyám
Úgy örültél az első hóvirágnak, mikor
Becsilingelt hozzád egy téli reggelen!
A szívedbe zártad emlékét örökre,
Mert a virágot mindenkor szeretted.
Képzeletemnek nincsen oly határa,
Mely meggátolna engem Őt a láthatásba`.
Sok éve már fentről vigyázza a házat,
Bár én elköltöztem, de engem is láthat,
Hisz a lélekútban, nincs igazán távlat.
Mára minden olyan szép lett,
Iskolába megyek,
Ünneplőben elbúcsúzom,
Pajtások, tőletek.
Ballagásra
Kopogtatok egy új kapun,
engedjetek, kérlek,
hadd ízleljem a nyugalmát
a nyugdíjas létnek.
Ringok a pókhálós estfátyol peremén,
Csillagok mécsesei még ébredőben,
Arcomon esti szél hűvösét érezvén
Alkonyi nyugalmat karcol lemenőben.
Korán keltem rózsám,
Kakas kukorékolt,
Előle a tyúk is
Tojtatóba iszkolt.
"Tavaszi szél vizet áraszt",
Aki facér, társat választ.
Duzzad a mag, a víz kellő,
Lányok fején nincs keszkenő.
Oda, hol a délceg fenyők ölelésében
a múlt pihen a tüskés ághegyeken,
és felhők magasából hintik balzsamos illatuk,
oda ismét, ismét visszavisz a kíváncsi lábunk.
Ha kimondom a varázsszót, azt, hogy Édesanya,
Benne van a szóban az értelme maga.
Ő, aki vágyott rám, a keblén melengetett,
Aki elsőként vezette kezdő lépésemet,
Tudta, hogy mit óhajt görcsös akaratom...
Shakespeare-i szonett
Érces ragyogásban a végtelenség,
Hófedte csúcsokon, hol madár se jár,
A mindenséget védő, égi kékség,
Fenyők ölelésében tisztaság vár.