Cseh-Dálnoky Zsófia
Nyáresti szürkület.
Piros-pozsgás
Napanyó
fáradtan búcsút int
bárányfelhő lányainak.
Itt a tavasz!
Itt a húsvét!
Szalad az idő,
szalad a nyúl,
hátizsákja
telis-tele
szebbnél
szebb...
Kinézek az ablakomon,
sűrű tollpihékben száll
a hó. Tél ura ismét
eljött, lába nyomán dér
keletkezik, s két kezével
szórja a finom-kristály fehér
szemcséket.
Minden változik,
pante rei,
miként én is,
ez a sor is,
a szavak,
a betűk...
Megérkeztem!
Kiválasztottam egy kis sarkot.
Alaposan, lassan
megszőttem pici hálómat.
Múlik az idő,
szinte észrevétlenül
peregnek a szemek
Időapó kezében lévő
homokórájában.
Óda a Tavaszhoz, Primaverahoz, Ad Primaveram
Újra itt vagy,
várva várt Tavasz!
Tél ura utolsó lábnyomai
végre mindenütt eltűntek, s a
nap áldott sugaraival
újra melegíti az emberek
és az állatok szívét.
Elmúlt az ősz,
Őszleány szomorú
búcsút intett minden
embernek s állatnak.
Éjsötét éjszaka
a csillagok ékkőként ragyognak,
s fényükkel az utat mutatják
az égen utazónak.