Cseh-D. Zsófia
Az én Apám,
az én Apám:
ember volt,
szorgos-dolgos-eres kézzel
gyermekkorom hőse.
Kegyetlenül s visszafordíthatatlanul
múlik az idő, lassan
ballag előre az időapó,
kezében a homokórájában
könyörtelenül s megállítatlanul
csak
peregnek a szemek...
Szállnak a színes lepkeszárnyak,
a földön renyhén halad...
Sülnek az aranybarna fánkok,
ízes, csokis, szalagos,
illatuk melegíti az ünneplők szívét.
Találkozás egy kóbor macskával
Mozgásod olyan puha és nesztelen,
mint a szél susogása,
itt vagy, vagy itt voltál?
Száll a levél a szél szárnyán,
sok szín uralja a tájat,
bíbor, vörös-bronz, barna-arany, sárga,
mint őszapó pettyes kabátja.
Hogy mi a Szerelem?
Nem tudom, csak érzem.
Ha tudnám, nem érezném.
A legszörnyűbb dolgokra
nincsenek szavak,
mikor a semmi jeges karma
mardossa szívemet,
mikor a lét kezében
az idő homokórájában
könyörtelenül
csak peregnek a szemek...
Éjjelente,
mikor a csillagok mosolyogva néztek az égről,
lelkemmel hódolatomat adtam...