Colomanus Parvus
Árva levelet
Borzos szellő riogat
Csend nyugvó téli fagyban
Széncinke fekete ruhája
Fázósan bújik
A sírkereszt álmába
Fekete lelkem sötét...
Egy esztendő ismét elszállt,
magunk mögött hagytuk
a mulandó lábnyomát,
talán csak a porszemnyi idő
utazott velünk a végtelent kutatva,
magával vitte
a megélt történések boldogságát,
melyek életünk könyvtárának...
Lelkemben a magány
Mint őszi köd szitál
A dér jege átkarolja
Megfáradt testemet...
Ha az éjszaka gondja
rám szakad,
az emlékek súlya alatt
lázban égek én, tiszta tüzek
lobognak lelkemben,
gondolataimat évtizedek
sodrában fürdetem,
emlékeimben...
szeretni,
igen, a szerelmet őrizni,
mint a felkelő napot,
mely vándorútján magával viszi
a tegnapot,
égi fényben a világot járva
látja már a holnapot,
múltad a gyermeki lét képzete...
Beszélgetek a sorsommal
egyedül,
gondolkodom és kérdőre vonom
magányosan,
a múltról kérdezem,
vajon megtörtént a fata determinatae.
A tóparton sétálva
a tündérrózsa rám köszönt
Mi végre
a bujdosó magány
illatos nyári éjszakán
Az ösvényen holdsugárban
futottál
varázsfényben játszottál...
Talán a nyár illata jótékony sátrat borít
Az emlékező gondolatok csendjére,
A homály nem az én világom
A homályban csak csirázik az élet
Önmagát felemésztve,
A napfény szárba szökkent, virágba borít...
Kék szemedben
ifjú tavasz táncol,
színes,
virágillatú,
réti szél átkarol,
hold fényében
árva lélek vándorol,
a múltat kutatja...
A litánia latin hangjai
üresen szállnak az ég felé,
ismeretlen nyelven szól
az új isten,
a papok beszéde elhal...
Halottat siratunk, egy osztályt,
a szövetségest, kitől szemünk
láttára lopták el saját földjét...
a beszéd, az lehet néma,
még ha ezer torok is üvölti
fájdalmát a gyarló világba
A szegénység nem bűn,
csak a gazdagok szemében
vagy vesztes,
én a mondák királyát látom
benned,
Isten teremtményét,
bár te is tudod, a legendát
mi, emberek írtuk...
Van, hogy a szép szó is megteszi,
ha a tettnek nincs helye,
amikor a távolság játszik veled,
elfeledve a simogató kéz
édes illatát,
akkor a bánat zárja üvöltve
kattan,
magát átkozva roskad...
Langyos szelek riogatják
a zúzmarával játszó
télidőt,
havat hozó, szürke felhők,
még beúsznak
a fázósan megbújó,
virágzó rétekbe.