Burkovics Márton Bence
Fél percben röviden
Ujjacskáid napsugárként
Nem simítják lelkemet,
Helyette csak könnyben ázom,
Viharfelhőd eltemet.
Suttogj a szívemre léket,
Kapard üresre, nézd, mi maradt:
Csak rojtosra nyűtt emlékek
Hátán a feketén háborgó harag.
Először fagyott az évben.
Hiányod, mint a kinti hideg,
Beszivárgott egy kis résen.
Azóta sem hagy, itt libeg.
Szikkadt ágak szerteszéjjel,
Ahol eddig erdők álltak.
Újra kinő minden éjjel,
De ha nap kel, el is szárad.
Tán majd magammal viszem
Azt a maréknyi semmit.
Porba vágva ott pihen
Minden, ami fontos volt eddig.
Nec revocare potes, quae periere dies
Mint hajósnak a világítótorony,
Mint távirányítós autóba az elem,
Mint gramofonra a bakelitkorong,
Mint kelő nap egy hideg reggelen