Buri Alexandra
Végtelen az idő, a kérdés örök:
Mi célja annak, hogy vagyok, hogy élek?
Egyre csak repülnek tova az évek...
Várom, mikor lesz, hogy beteljesülök.
Hogyan mondhatnám "Ég veled!"?
Régi emlék, sokat már befedett
Évek homálya, de vannak képek,
Mikre élesebb kontrasztot festett
Szeretetpennájával az élet.
Nagypapa, ne menj! Mesélj még, kérlek!
Mesélj!
Mikor gyermek voltál milyen volt az élet?
Nagypapa, kérlek, meséld el újra!
Olykor még felhasad szívembe karcolt,
Régi seb, halovány emlék feldereng:
A szív és az ész egymás ellen harcolt,
Ma egy pillantástól a föld megremeg.
A remény takarja szemem,
És nem látom a lényeget,
Hónapok óta tagadom
A nyilvánvaló tényeket.
Volt az a pár csodás, boldog pillanat,
Mikor együtt sétáltunk az ég alatt.
Majd csak néztük egy régi, öreg padon,
Kicsi mókus hogyan futkos szabadon.
Itt állok a sötét fényben,
Fuldokolva ében éjben,
Társam csupán a félelem,
Magányosan és védtelen.
Ezt kaptam, de nem ezt kértem.
Boldogság, így hát ég veled!
Ha hagynád...
Már omladozó világom remény tartja össze,
Álmosan pislog a ma, itt vagyok. Hát mondd, jössz-e!
Tudom, ijesztőek most körülöttem az árnyak,
Épp a naplemente játszik, Én a fényben várlak.
Mesékben őriz megannyi évet
az ósdi házak romos pitvara.
Színessé festi a kopott képet
emlékek kissé dohos illata.
Boldogságot ne hazudj újra nekem!
Nem jobb, ha drága ruhákba öltözök.
Értéktelenek az instant örömök.
A kevesebb néha több lehet.
Talán baj van velem?
Sötét űr fojtogat, fáj és ordít a csend,
Mehetnék felfelé is, de maradok lent.
Fuldoklom, hiába van minden karcsapás,
Visszhangzik fejemben a néma tagadás.
Az idő telik, de nem gyógyít
Reménynek szép álarca mögé bújva
Oson nesztelen a kegyetlen idő.
Az a fény többé nem ragyog fel újra,
De a múlt szorít még, mint kinőtt cipő.
...az ördöggel néztem farkasszemet
Vakon kereslek most is, tapogatózom.
Ez az érzés... mint a szívbe öntött ólom,
Megbénít, földre nyom, megfojtja a légzést.
Elmém tébolyultan üvölt ezer kérdést.
Tudom, hogy fázol, dermesztő a hideg,
Nem tagadom, félek, hisz te is érzed.
A remény bennem is éppen csak piheg,
Ha a tagadás valóságra réved.