Budai Zolka
Csak néztem s nem tudtam, mit keres,
menekülőt vagy menedéket,
de túl igaz és fűszeres
tekintetével beleégett
gondolataimba minden
eltévedt, titkos rebbenés
és elhittem (mert neki hittem),
hogy Sárospatakon megszerettem és...
az ajtón szökik úgy be a macska
mint fejembe a forradalmacska
mert magyarnak lenni túl nehéz
(csupán torzít e kép s nem becéz)
a párás csicsergésbe a varjak
még fekete hangokat kavarnak
de ez a hajnali ricsaj ma
mégis kicsalja
az arc tudatlan mosolyát
s a mellkason szelíden oson át
a szeretet
nagyon hálás a fa az almának
hogy van ki még megterem rajta...
Az ember érzi, hogy van valami dolga,
mintha tavasszal értelme volna
mindennek, ami áll vagy mozog.
A szemetesládák, papírdobozok
a bérházak előtt idétlen
csillognak és inognak a szélben,
mint kibelezett emlékek az agyban.
nem követett el semmit Lárissza
csak néhány kislányos árva csínyt
ezért vagyok én odáig meg vissza
ha néha titokban rám kacsint
Játsszuk azt, hogy a vers igaz
és szép vagy te is, nagyon szép
s nekem is könnyű lenni az,
ami már úgysem lehetnék
Ha a boldogság csak délibáb lenne,
nem gondolnék a szerelmemre.
engedd meg hogy lerúgjam a plédet
s te legyél az aki visszatakar
tudod úgy hiányzik gyöngeséged
mint nyári mezőnek friss zivatar
és úgy reszket a csókért e homlok
mint kenyérért és borért a koldus
látod miattad szépeket mondok
s miattad klisé az epilógus...
Elmerengek este azon sokat,
hogy van e bolygón kívül élet
s rendre nem értem a tudósokat,
ha tekintetem odatéved
én azt hiszem ma veled ültem
a Kossuth téren elvegyülten
szerelmesek közt a padon
mert nagyon
nagyon
nagyon
megszorítottalak egyszer
és azt mondtam te nem mehetsz el...
december huszonharmadikán láttál
ahogy feküdtem az ágytál
fölött fél méterrel mozdulatlan
és nem volt más alattam
csak nedves lepedő
és fél méterrel lentebb az ágytál