Budai László Mihály
Elmúlt már a nyár,
Mikor tavasz illata hozta a szerelmet...
Álomként éltük meg ezt a nyarat,
Mi örökre szívünkben megmarad.
Hideg lepedőbe bújt hajnalok,
Forrón izzó, lángoló nappalok.
Ez a dal egy vallomás lesz neked,
Hogy is éld e földön az életed.
Lesz kérdésed ezerszám,
Csak egyet nem kérdezel csupán.
Figyelj, fülelj a dallamra,
Ez lesz a válasz a belső hangodra.
Ráébredni arra, kik vagyunk,
Hogy azzal a nappal megváltozunk,
Visszafordulni nem is lehet,
Próbáltuk, de csak magunknak okoztunk fájdalmat.
Elfogadtuk magunkat másnak.
Chat portál
Mikor ezen virtuális világba lépsz,
Lehet, valamitől menekülsz vagy félsz.
Fura dologra eszméltem egy este.
Amire eddig máshogy gondoltam.
Fura érzés lett úrrá bennem,
De örülök, hogy erre ráébredtem.
Sokat jártam a világot,
Sokat is olvastam róla,
Mégis elcsodálkozom rajta.
Elmerengve nézem a párokat,
Mily egyformák is ők,
Külsőre és belsőre is ikrek.
Mint egy lélekbe mártott két tojás.
Hol van már a nyári vad forgatag,
Az ágyások mik színben tobzódtak.
Most nincs semmi, szél játszik huncutul,
Csak a fenyők állnak oly szótlanul.
Csak egy névtelen átutazó voltam,
Magam mögött jeleket véstem, hagytam.
Sosem volt hely, mi igazán enyém,
Sosem élt bennem igazán a remény.
Valant emely történet,
Mi annó történt meg.
Voltá egy régesb háza,
Melybé gazdag volt a Dáma.
Különc, kit e világ a hátán hord,
Szíve nemes, külseje mégis zord.
Ismeretlen, de átlag sose volt.
Rá más út várat, írta a sors.
Másvilág fénye, árnyalata bennem,
Valósággal párhuzamban élem,
Elagg, meghal, újjászületik.
Felsejlett bennem a gondolat,
Mikor a pupillám is tágra nyílt.
Döbbenten ült meg bennem a tudat,
Vagy ez csak szimplán rosszindulat?
Jajongva süvít a zord szél,
Magányos szív egyedül fél,
Átfúj, mintha ott se volna,
Az élet róla sose szólna,
Lelke nyitott, fénylőn ragyog,
A szél ordít s vadul jajong.