Budai József Kintkong10
Nem veszlek el önmagadtól.
Sem örömtől, sem bánattól,
sem tettedtől, sem szavadtól.
Mindez a tiéd.
Ha a te arcodra gondolok,
mindig látlak, minden zugot,
ahogyan szemed lehunyod,
ahogyan csúszik takaród...
Lecsúszott az égről
a parányi holdsugár,
figyelte, az idő
mily lassan andalog.
...hullámok közt ködlő tengerek.
Laposan lépdel az encián-szürkeség:
Lábunkhoz költözött most az ég.
Mocsok és bűn az élet.
Még hiszek és remélek:
lesz talán igazabb,
ha nem, még gazabb
Érzéki csalódások
Csak a csend rezdül cseppben,
lelkem fenn les a mennyben...
holt hang pang bennem:
A nevem nem adom soha!
Nem reinkarnáció
A lelked nem vándorol bottal
a vállára vetve, tarisznya rajta,
pogácsa benne, nem kínálják
borral, ha cipője félig leszakad
Elmereng az árnyék:
Én honnan vagyok?
Fény nélkül ugyan
meddig maradhatok?
Csak ennyi
A földön kuporog a görnyedt hallgatás,
mint a sarokba állított, duzzogó gyerek,
a lélekben félőn-rettegett, mert csakis
ő tudja, ennyire, csak ennyire futja.
Tegnap láttam, hogy az utcán
átlibbent egy kedves mosoly.
Egy lány szája sarkán utazott,
a lában gyökerezett, ahogy álltam...
Nagyon hosszút köptél.
Vagy ez egy hányadék?
Nem biztos, hogy te vagy
ezért a söpredék...
Te vagy az éjjelem,
te vagy a nappalom,
minden lélegzetem,
te vagy minden jajom.
Viszonyítás
Fekete foltok közt
a kis szürke pötty
a fény.
Apró volt az én anyám is...
Kicsi, erős és sebezhető,
de elrejtette sérüléseit,
miket tőlem kapott ő.