Budai József Kintkong10
Hajnal
Andalogva jön a hajnal
lábujjhegyen, láthatatlan
rózsadallal.
A lakás-kripta csendje cseppnyi
csodát sem csempész ma már.
Titkokat súgna talán?
Mondaná is... de azám...
Kirakós játék ez az egész élet.
Bonyolult puzzle... sóhajtja ajkunk,
rejtélyes rejtvények garmada.
Áthullámzik gyorsan rajtunk
Emlékkép
Álltam a sarokban
duzzogva és járt az eszem.
Azt én meg nem eszem,
amit más főzött ki nekem.
Ez semmi...
Verset írni...?
Verset írni semmi.
Verset írni nem
is nehéz...
Meditálás
Istenem! Így szólíthatunk?
Mondjuk, hogy Urunk? Mindegy
így, esendőn? Mondd, Teremtőm!
Úgy szólítunk, ahogy jó neked.
Öccsének huszadik születésnapjára
Ritkán hallom a hangod
itt az éteren, át teren,
időn és képzeten itt vagy
velem. Arcod leképeztem, mert
mondandóm van neked:
Elégedett nagyapaként élem
meg, ahogy teszed, amit tenned
kell, amit diktál szíved, eszed...
Ma apámra emlékezem.
Félve álltam mindig a
"halállesen" ellen-lövésre
készen, mit neki szánt
a sunyi kaszás.
Maradtam sötétben
alattam verem
a falba a fejem
bevakultam bevakoltam
mert szeretem
csóktalan jóízű szerelem
nyíltszívű fellángolás
nem múló parázs...
Képzeletben naponta indulok, hogy
megkeresselek, de mindig elfut a perc,
a gondolat, vágy járja át, amit bontogat,
hogy megtaláljalak... eredménytelen.
Ültem én anyám ölében?
Most miért elmélkedem?
Akartam egyáltalán? Vagy
sok volt a szeretet nekem?
Láttál? Azt mondod? Én mentem,
mint a bolondok jelöletlen korlátok
között, jól öltözött, magányos és
kimérten húztam a nem látható koloncot?
Megint itt a szorítás. Itt, a torkomon.
Mint vad nyakán a szöges hurok
fenn a vad ormokon. Törött derékkal
éppen vagyok, lelkem zihál. Mit akarok?
A gondolkodásról
Van tán`, hol nem szóródtak szét értékes,
holnapra is érvényes, élő magok,
meg sem született, alkotó indulatok?
Vagy a szürkéből, szürkéllve peregtek?