Budai József Kintkong10
Akkor volt jó, amikor még égig értek
a fák,
amikor tőlünk visszhangzott az egész
világ,
amikor a bárányfelhőket nyalták a
jegenyék,
és csupa lila volt mindenütt a fényes
ég.
Nézz be hozzánk!
Időzz kicsit a lelkünkben, lelkemben, és ha jó itt,
maradj még, maradj, maradj, ne
menj el!
De szép is volt, amikor válogatás nélkül
hittünk: hogy minden a miénk, amit kaptunk,
adtunk, amikor kezem a kezedhez ért, ugyan miért...
és éreztük az igaz áramütést.
Egy repülő húzott el az előbb.
Megesik gyakran, nemcsak most,
ezelőtt és ezután is.
Nézem a tiszta, kék eget... kéklő,
mély azúr és a gép kente lazúr
felborzolva, mint a hab, és én,
mint a többi rab, tapogatom lelki
bilincseim, melyek most...
Szél bukdácsol surrogva a part ritkás
fái között.
Meg-megzizzen a telet megért avar...
Ugyan mit akar?
A bolt előtt
Az álom ismét elkerül,
és legbelül a nyugalom
nem terül, a csend zakatol,
és lassú az idő ebül.
Hogyha nem lennél,
kihunynának bennem
az égő csillagok, csak
a lélek vacogna csendben,
nem tudnám, mit akarok,
csak bolyongnék a mély,
éjszakai, sejtelmes csendben,
ködként aludnék egy esőcseppben...
Ott, ahol messze összeér
a föld és az ég, belátható
a láthatatlan messzeség,
ahol a sík aszfalt felett
az úttalan út végiglebeg,
és a poron futnak az emberek,
autók zsizsegnek hullámok felett...
Ha úgy érzem, elvesztem,
nem menthet meg senki.
A vesztem a nyugalom nekem,
hol békém talán meglelem.
Ünnepek után
Megint, újra itt a csend.
Sok zilált szív megremeg.
Eljön már az este, az éjszaka
szürkülő hajnala.
Rózsa pírja el ne múljon,
víg kedélyed el ne hagyjon,
hogyha mégis, visszajöjjön,
higgadt ésszel rád repüljön!
Virágosan.
Bemutatkozás
A nevem Kintkong.
Máskor nem magamról írok,
ám nemcsak nézek, látok.
Ez most rólam szól... látod?
Ne így
Robbanó petárdák fütyülnek:
süvítve rohanó agyak, a szó
megakad, száll a jámbor gondolat,
és lőtt golyóként becsapódik valahol.