Budaházi József
A szobámban egy kis karácsonyfa áll délcegen,
a konyhából friss kalács illatozik édesen.
A fenyőfán tündökölve szép díszek függenek,
gyertyák táncoló fényeiben vígan fürdenek.
Rajzoltam egy szép, takaros házikót egy kályhával,
benne egy boldog családot csordultig vidámsággal.
A házikót az igaz szeretet tartotta össze,
minden szobája boldogsággal volt töltve.
Hópelyheket hullat az éji felhő a tájra,
ma minden jó gyerek az öreg Mikulást várja.
Az apró csizmákat szorgos kis kezek tisztítják,
ragyogó, szép fényesen az ablakba kirakják.
Gyenge, érző emberek vagyunk ma a sírok között,
szeretteinknek teste örökre ideköltözött.
Küzdő szívüknek dobbanásai lecsendesedtek,
egy élet küzdelmei után végleg megpihentek.
Gyönyörködve bámulom a kék eget,
rajta a fényt adó aranyló kincset.
Csodálom a könnyű bárányfelhőket,
földre öntözték esővíz terhüket.
Valami elillant észrevétlenül, csöndben,
lábam alatt fanyar illatú haraszt csörren.
Varázsszóra színesedik a sok falevél,
száraz testüket földre fújja a hideg szél.
A zene szárnyán kortalanul repülök,
búbánatra és minden kínra fütyülök.
Harmóniává lesz a jelen és a múlt,
dallammá szelídül az érzés, mi feldúlt.
...csábfényt szór rám és csókolgat mézízű harmattal.
Csodálatos álmomból szökni próbál a titok,
de a bolyhos, lila ködben még tovább álmodok.
Elhamvadt nemzedékeknek pora
sarjaiknak új hajtását ontja.
Bizony, porból lettünk, porrá leszünk,
és lélek nélkül végleg elveszünk.
Tündérszárnyakon suhan a múló idő,
színes nyári mezők illata szédítő.
Egy kis tarka lepke száll a virágokra,
sóhajtva nézem víg táncát, ábrándozva.
Bohém szívvel kerestem az élet finom zamatát,
mézédes, finom csókokból kértem mindig repetát.
Szerelmes extázisban úsztam hiú vágyaimban,
szirének énekét követtem hamis álmaimban.
Életemnek legszebb kincse, ajándéka,
lelkemben zenélő, kicsi harangocska.
Repült az idő, míg ölelgethettelek,
gügyögő tündérként szeretgethettelek.
Nincs több alvás, csörömpöl az ébresztő,
korai ébredés mindig rettentő.
Magamra húzom gyűrött mosolyomat,
hajamból kifésülöm homlokomat.
Életed ösvényén,
Istennek szekerén
jártad a világot,
űztél boldogságot.