Bozsó Dorina
Tükörbe nézni már alig merek,
Hisz tudom, olyan, amilyen szeretnék, sosem leszek...
S bánt a tudat, hogy ellene megoldás nincs,
Ohh, hogy érjelek el, elérhetetlen kincs?
Várva-várni időtlen időkig lehet,
Álmok szárnyán látni újra, kit úgy szeretsz.
Mint lehullott őszi falevél...
Egykor még napsütötte lombok alatt
Most csend és homály vonul.
Színek játéka immár egyhangúvá vált,
S minden, mi volt, szürkébe borult.
Ki szeretnél lenni? - teszi fel az élet,
S szemünk előtt megjelenik megannyi apró véglet.
Tán jól menő vállalkozó
Vagy egy világi kalandozó?
Bimbójában tündöklő, picinyke rózsa
Fenséges módon szépségét szórja.
Napsugár simogatja lágy szirmait,
Esőcseppek tisztítják rejtőző titkait.
Lassan aludni tér a tél,
Nyomába ébredő tavasz lép.
Madarak lágy hangján csengő dallamok,
Csalfán enyhének tűnő hajnalok.
Szürkeségbe öltözött, csúf napok,
Megviselt szemek fénye oly halovány, ragyog,
Sóhajtások kis tömege hagyja el a lelkeket,
Csend és nyugalom lengi be a kinti kerteket.
Halk éjszakán hallgatom hangjait,
Keresem, kutatom apró rabjait.
Sziával kezdődött akkoriban minden,
Eltelt napok sokát látom át innen,
Reményt keltesz régóta szavaiddal már,
Ezen szívnek minden része csak rád vár,
Te lettél a nyugalom a zord világban,
Látlak olykor sok apró ábrándban,
Elhagytam bánatom a múltban...
Vége lassan már az évnek,
Adjunk helyet sok új szépnek.
Legyen majd minden örömben gazdag,
S melegséget mutasson sok piciny ablak.
Leszállni készül a csendes éjszaka,
Itt az év egyik legszebbik évszaka,
A csillagokat átfonva, suhanva jő,
Közelít a reményteli, szép esztendő.
Minden évben ugyanakkor eljő,
S érzi az ember, közeleg lassan az új esztendő.
Sercegő kandalló melege lengi be a szobát,
Hóval borított a táj s a tornác.
Édesanyám teljes szívével a konyhában készül,
Hogy minden csodálatos legyen végül.
Édesapám keze is szorgoskodik éppen,
Minden olyan, akár egy képen.
Zúzmara csücsül az ágon,
S izgatottan az ünnepet várom.
A szemem az alvó fehérségbe mered,
Miközben a gondolatim ott vannak veled.