Bozóky Balázs
A hatalmas fertőzésnek
Megemésztő tüze bánt.
Laposítsd el a görbéket,
Gyönyörű kis tulipánt!
Egy pakli kártya
bontatlanul az asztalon.
Mint én, csak várja,
hogy kicsomagold, angyalom.
Hamarosan helyesen ejtik
Majd nevem.
Ismerős szemek, illatok
Vesznek majd körül.
Vízi város, budai kocsmák,
Várban csattanó csókok,
Neogótikus régi iskolám,
De sok szép évem telt ott!
A víz kegyetlenül hallgatni tanít,
A fekete szobrok némák,
Pezseg a nyár már odakint,
Mellettem horkol a valóság
Emlékszem, pár éve még
Kacagó fiatalként jöttem ide,
Most pedig meglett férfiként
Ülök a 28-as pincészetben.
Bibor-maszkban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött covidos kedvvel, pandémiában,
Negatív teszttel, dalosan,
És mellém ült le ős Kaján.
Már 270-nél több verset írtam.
Ott voltál mindegyikben.
Látlak, ahogy mászik fiam.
De nevedet nem írtam le.
Fehér liliomok illatoznak messziről,
Tömjénes béke leng a síkon át...
Komámmal pontyért indultunk
Koppenhágában.
Szokatlanul langyos, meleg estét
kaptunk karácsony másnapjára
ködfátyolba csomagolva.
Nem olyan borzasztó dolog a halál,
Az élet megkerülhetetlen vége...
Vízilabdameccset nézek
Cardiffban
élőben Budapestről
az interneten.
Csöndes utca moraját
Halkan súgja a szél,
S csak hallgatom Koppenhágát,
Miként éli életét...
Sötét, párás, őszi, füstös hajnal
Sötét, párás, őszi, füstös hajnal
Álmatlanul ül keresztbe tett lábbal...
Munka után estefelé
szaladnak a felhők az ősz egén,
egy padon ülök most én,
magányos szél szaggatja fák levelét.