Borza Zoltán
2. rész: Mikor lesz szép újra?
Reggel, mikor a nap
felkelő fényében
ébredek nélküled
szenvedőn, de reményekkel
Látlak téged,
s szeretlek.
Messze vagy,
érintésed így nem érezhetem.
Egy nap,
nem is olyan régen.
Történt valami,
ez az én nagy vétkem.
Az idő száll
végtelen percekben még.
Szívemben az érzés
szakít fel sok emléket rég.
2. rész - A szerelem fáj, de érted megéri
Reggel a nap simogat,
fényében látom arcodat.
Tisztaság árad tőled,
a szemed tüzében
láthatom a lelked.
Nappalokon
s éjszakákon át.
Csak rád gondolok
minden percben már.
Elveszek nélküled, kedvesem,
a világban nem találom a helyem.
Egy varázslatos érzés rabul ejtett,
úgy hívják talán, hogy szerelem.
Érzem szüntelen,
hogy szeretlek.
Zakatol egy szív
minden pillanatban érted.
Tavasz volt,
májusi eső.
Megláttalak téged,
te szépséges hölgy.
A percek csak telnek,
a könnyeim meg peregnek.
Arcomon fájóan égnek,
de még most is
csak téged szeretlek.
Volt idő,
mikor nem sírtam,
és túl sok érzés
gyülemlett fel akaratlan.
Az érzések megtalálnak
- belül éget, olykor szétszed -
Könny szökik a szemünkbe,
ne lássa senki, mert ez a gyengeség jele.
Reggel, mikor a nap felkel
csalogató fényével,
azt kérem csak tőled, kedvesem,
most az egyszer bízz meg bennem.
Sok mindenen már átestem,
de valamiért hajt előre.
Hol szerető, hol fájó szívem,
ezt az egészet nem értem.
Kerestem már mindenhol
a zöldellő mezőt s a kék eget.
Szeretetet, barátságot,
nagy lánggal égő, örök szerelmet.