Böőr Tamás
Csend!!!
Döcög a végtelen világ,
Követi fénye éveken át.
Csápjával utat mutat,
Simogat fényt s árnyakat.
Igen!
Egy órányi öröm
Hozott rám bánatot és szomorúságot,
Amikor kimondva, részletesen
Felfedtem az igazságot.
Oldalvízen
Csak nézlek.
Csak nézlek majd,
Miközben behunyom a szemem.
Talán majd, így szólsz hozzám:
- Ez az a hely,
Ahol itt hagytad a lábad nyomát.
Ne hagyjátok!
Mire jó a harag,
Az a mérhetetlen gyűlölet,
Amikor egymás szavába vágtok?
Ettétek egymás kenyerét.
Álom s valóság
Amikor az álmok átölelnek,
S magasságba repítenek,
Útközben képek, szavak, hangfoszlányok érnek el,
Gáncsolhatnak, meg-megszépítenek gondolatot s vágyat.
Ébredj!
Ordít a csend:
- Miért vagy sötétben,
Amikor a lelked mélyén tűz lobog,
S viszonozzák szerelmed?
Vallomás
Soha ne vedd biztosra, hogy:
- Tiéd a maradék!
Mert a páncélod nem rejt el semmit,
Csak merésszé tesz.
Amikor mindent, s annak ellenkezőjét állítod,
Magad alakítod a sorsod.
Fogadj be!
Még sötét az éj,
Még rejtőzködik a fény,
Óvatosan megnyitja csapjait,
Jöjj - szólt,
Nézd!
Nem...
Éltél már olyat át, amikor nem ért, csak ökölcsapás?
Amikor azt mondtad:
- Hidd el, hogy szeretlek! - s nem hallottál mást, csak azt:
- Ezt mással is megtetted?
Tudhatnád
Ej, ha tudnád, hogy hiányzol,
Nem kérdeznéd, mire vágyom.
Nem látnál, csak behunyt szemeket,
Mely föléd hajol -
Koszorúba fonva Földet s hegyeket.
Ő is ember.
Ó, te ember!
Akinek már semmije sem maradt.
Ki sóvárogva nézel másokat,
Miközben szádban más nem,
Csak az utolsó falat maradt.
Még ne!
Csak néma csendre vágyom,
Az erdőt, az illatát.
Ej, gondolatok,
Most ne zavarjatok!
Az idő még nem jött el,
Még nem érzem,
Hogy hová s merre tartok.
Csak egy percet kér
Áll a monitor előtt, ás vár.
Vár és nézi.
Ilyenkor az ember magát lesújtva érzi,
Majd mosolya lefagy,
Amikor megkérdezik tőle:
- Haragszik rám?
Érzem!
Egy kicsit egyedül akarok maradni! - szólt,
S arca sötéten elkomorult, s vigyorba torzult.
Mámorod!
Egy vonal, egy hajszál,
Egy lehelet s elváll,
Ki nagyra tör...