Böőr Tamás
Tamás, miért nem...
Amikor pislákoló mécsesek között sétálsz,
Amikor a kitárt ajtón belépsz,
Vesd le a cipődet,
Hisz szent helyre érkeztél!
Tovább...
Elmegyünk egymás mellett,
S utólag minden megszépül.
Mindent újraálmodunk,
A végén minden kiderült.
Nekem...
Titkok kertje az életem,
Ahová belépnem nem szabad,
Nem lehet.
Hiába érkezem, kopognék,
De ajtaját soha el nem érem,
Nem érinthetem.
Elvesztél!
Ha a valóság föléd kerekedik,
A hit ködfüggönnyé válik.
Ha a látszatot fölcseréli a képzelet,
Már elfelejted, ki,
Mikor s hol lehetsz.
Követlek!
Hol vagy, édes álom?
Neked nem jár a csend.
Behunyom a szemem s reszket a testem,
Miközben érzem az illatod.
Szinte megérintem.
Ne állj meg...
Bár tudnék csendben maradni,
Könnycseppjeimet elmorzsolni!
Tenni, csak úgy lenni,
De nem megy.
Az illendő beszéd jobb az adománynál
Valaha előttem volt egy torz világ,
Hittem, hogyha jó leszek, bevár,
Magába zár...
Még ne!
Van egy álmom, Uram,
Hogy köszönetet mondjak mindazért, amit adtál nekem.
Amiért s akiért fohászkodtam Hozzád, s Te megszólítottál:
- Itt van, a tied!
Csend!!!
Döcög a végtelen világ,
Követi fénye éveken át.
Csápjával utat mutat,
Simogat fényt s árnyakat.
Igen!
Egy órányi öröm
Hozott rám bánatot és szomorúságot,
Amikor kimondva, részletesen
Felfedtem az igazságot.
Oldalvízen
Csak nézlek.
Csak nézlek majd,
Miközben behunyom a szemem.
Talán majd, így szólsz hozzám:
- Ez az a hely,
Ahol itt hagytad a lábad nyomát.
Ne hagyjátok!
Mire jó a harag,
Az a mérhetetlen gyűlölet,
Amikor egymás szavába vágtok?
Ettétek egymás kenyerét.
Álom s valóság
Amikor az álmok átölelnek,
S magasságba repítenek,
Útközben képek, szavak, hangfoszlányok érnek el,
Gáncsolhatnak, meg-megszépítenek gondolatot s vágyat.
Ébredj!
Ordít a csend:
- Miért vagy sötétben,
Amikor a lelked mélyén tűz lobog,
S viszonozzák szerelmed?