Birta Angéla
Karácsony közeleg, érzem szelét,
Alkalom kínálja hívó jelét!
Roráté, rózsafüzér - előnyben,
Álmom az élet és benne Isten!
Várlak, Mikulás, idén jössz, ugye,
Ám ne kérdezd meg, hogy rossz voltam-e?!
Ravaszkodtam, de nem voltam túl rossz,
Láthatod, a lelkem - mégsem gonosz...
Az ablakból figyelőzök csöndben,
Kedves Mikulás! Látod? Nagy lettem!
Számomra mit jelent az ünnep,
várom az adventi csendességet.
Másból kapom, tovább adom a hitet,
mást ösztönzök, megtartom reményemet.
Kitalálni sem tudom,
lesz-e még holnapom.
Jövőm veled később,
remény benned, végső.
November elseje vagyon,
a hangulatom, e napom
bús és bánatos örökké,
évenként egyszer török ketté.
Feketében járok hónapokon át!
Egy skatulyába zártam lelkem bánatát.
Nincs zene! Nagy lárma egyébként!
A szívemben a harmóniát tépi szét.
A szerelem börtöne a búcsúzás,
a kis-idő távollét vagy távozás!
Az elválás s közben az ígéret,
hogy a holnap többet ígérhet!
Szerelmes lehetsz, ha szabad vagy,
de néha nem lehetsz független a szerelemtől.
Az élet a kettő között tornáztat,
s egyensúlyt kell találnod, melyik legyen!
Ennyi, amit akarok, aminek szükségét érzem,
nem baj, ha nincs vagyonom vagy pénzem.
Nem számít a luxus, sem a selyem holmi,
nekem úgyis még életben kell maradni!
Régen a kezemben tartottam mindent,
már semmi nem kell, mit kínál az élet.
Kihullott kezemből, porrá változott
lelkem békessége, elfogytak az évszakok.
csak írni bármiről
bárhol, de egyedül,
s rejtőzni magamba,
valamit itt hagyva,
csak játszani a betűkkel,
akrobatázva színeivel,
kíváncsiság, álmodozás,
váltás, de nem változás...
Amikor minden világos,
és közel jársz az igazsághoz,
anélkül is, hogy küzdenél,
feladnád vagy megijednél.
Utolsó mentsvárunk a hit, templom,
mi el kell vesznünk a nagyvilágon...?
Azért, mert nincs semmire engedély,
nem jár nekünk más, csak munka-erény?