Berki István (vectra777)
Hogyan mondjam el neked,
Hogy mennyire szeretlek?
Mert nekem szentelted az életedet.
Hogyan mondjam el neked,
Ha szemedbe nézek,
Hiszen szemeid őszintén beszélnek.
Örülni, nevetni, gond nélkül szeretni,
S ha tudnám, hol lelem, a nyomába eredni.
Meglehet, itt van karnyújtásra tőlem,
De hittel hiszem, még időben elérem.
Lehet másképp is szeretni,
Lehet a másik iránt érezni,
Lehet másképp is szeretni,
Másikat szeretve becézni.
Óh, ti öntelt férfitársaim!
Tudjátok-é, hogy szépség hozzánk
A nőkkel jön halkan simogató szárnyain.
S ha fáj valamink, mi papot hívunk,
S a nők mellettünk mindig társaink.
Ajkukat jajszó el nem hagyja,
És oly sokszor a családot egyben tartja.
...Hisz eldobott magától, kiért mindent elvetettem.
Elhagytam másokat, hogy csak őt szerethessem.
Most mégis, mégis mindent elvesztettem.
Itt állok életutam végén,
úgy gondoltam, így hetven után
megtalálván lelki békém.
Tudod-e, mi mindent tud a betűk varázsa?
Aki használja, írja és olvassa,
sokakat megszólít,
néhányat meghódít,
másokat felszólít.
és van, akit meggyógyít.
Készülünk a télre,
nincs szükségünk útlevélre.
Van viszont sálra, kabátra,
és meglehet, hogy hólapátra.
Ó, te nagy Isten! Tanítsd meg nyájadat, másikat.
Kiveszett a többségből a tisztesség, az emberség,
Nincs tőlük távol az aljas gazemberség.
Mit tehetnék érted, édes kis hazám,
naponta felmerül bennem,
mint folyton visszatérő talány.
Minden áldott nap alkonyán.
Példa nélkül áll az emberi butaság.
Példa nélküli a szellemi kuszaság.