Beri Róbert
Hölgyek! Ti szende, kacér szentek!
Nőiségetek előtt meghajló szikár tölgy a férfi,
mely korral elveszti sűrű lombját,
de a felétek áradó hódolatát sosem;
vágyittas tekintetét rajtatok legelteti.
egy találkozás utóhatása
Levetem elaggott roncsaim;
fényben vajúdtam, csecsemővé váltam.
Újhodásra ítélt az élet,
szenvelgő kesergőm elhagyom.
Hiányodtól fáradt lepedő alattam.
Kint őszi szél görbíti a fákat.
Ébredésem első eszméletében
arcod ábrándja villan;
lényem telítve szeretettel.
Tokos Lajos lerángatta ingujját, kiment a térre,
besápadt ábrázata vörösbe váltott.
Már megint nem nyert a Fradi...
Szecskás Tóni büféjéből rendelt egy habzó lét,
és két hörpintés között elmotyogta:
Csak a Ferencváros! Az nekem a mindenség!
Leszakadt harangok döngetik a földet.
Imátlanságtól feszültek az álmok;
esőtlen felhőktől búsak a kalászok.
Szántásban szaladtam
göröngyöket dobva
a befogadó semmi felé.
(fikció)
Addig akartam dörzsölni arcod,
míg ráncaid el nem fogynak...
Aszott létezésed féket rakott rám;
már távol kiteljesedésünk,
csak hasztalanságtól
szakadnak fel sóhajaim,
mert marmonkannával hordom
az életvizet sírodra.
Ti Nők, ti csodás érzések keltői,
szívpulzárotok vonzásában
élek, s időről időre elmerengek
mennyi varázs-kellem, szeretet
árad felém tőletek még akkor is,
ha gyarló létezésem nem hajaz
a tökéletességre.
közönykabátban
várunk a megváltóra
íriszünk leszakadt
fekete-fehérben
a meztelen valóság
láthatárunk véges
Bárcsak mernélek
úgy szeretni,
ahogyan várod,
de rozsdás könnyek
hullnak szomorú
csendéletű arcomra;
vágyam fennakadt
félelmem gátján...
A Nap fényjátéka beterít,
fájdalomittas hónapok mögöttem,
s bár dobbanómat rezgi még a bánat,
reményt bont bennem az élet örökre.
Mondd Uram! A vezeklés
tengerében fuldokló
szolgádként kérdezem,
miért e sorsot
szánod énnekem?