Bella Bence Péter
Lángolva folyó patak a vérem,
melynek orcáin nem játszik fény.
Örvénylő sötétség a mélye,
hol most már semmi sem él.
Ott őrzöm kincseim, hogy ne lássa kegyetlen vég.
Minden éjszaka azt hallom,
Szívem halkabban ad hangot,
Egyre... fárad... tabban... dobog,
Lassabban lép át egy akkordon,
Hátrahagyott egy vérfoltot,
Azt hiszem, eddig ez nem volt ott,
Nem vágom, hogy mi van vele,
Eljátssza, hogy megbántódott.
Álarcodtól csupán szúrós pillantásod látom,
Ne aggódj,
Elég ez is, hogy csendedben a lelkembe gázolj.
Mikor társam csak a szobám sötét lelke,
Mindig előbukkansz, egy sarokból mellém vetve
Illatod, betöltve az egész teret,
Mosolyod bevilágítja a csillagtalan eget.
De nem vagy itt velem, nem simogatsz,
Csupán a szellő játszik nyitott ablakom alatt.
Szavak nélkül állok, egy patak mentén várom,
Hogy elvigyen egy álom, ahol a túloldalon járok.
Könnyes szemmel tocsogok az esőben,
Összegyűlnek arcomon a redőkben,
Onnan folynak tova, mint a szilánkok,
Így hagy sebet testemen a hiányod.
...És elvihet magával kézen fogva a vég,
Számodra tán most kezdődik,
De nekem itt ért véget a mostoha tél.
Társam benned a Remény,
Hogy egy nap nem leszel másé, csak enyém.
Már nincsen más, csak az Emlék,
Ki a nap végén Rólad mosolyogva regél.
Te vagy nekem a Napfény.
A Gyönyörű, aki szikrázva kúszik a tó fekete tükrén.
Lelked mélyén csak a szemed szép,
Már akkor sem kellesz, ha szeretnél,
Most már nem várom, hogy keressél,
Csak annyi, ha mégis, már elkéstél
Fogvatartóm egy álom,
A remény, a sóhaj, egy átok.
Kalitkába zárt gyászom,
Szabadságra talán már nem is vágyom.
Sötétre sírtam a szobát,
A remény sem bírta már tovább,
Könnyek folynak a falakon, érzem lassan, hogy feladom, de hozd vissza, kérlek, a csodát...
A létet, a kedvet, a sohát...
Kering ágyam felett a feketébe bújt lepke,
Elfedi előlem Őt az éjszakai köd leple.
Mit sem sejtve alatta könnyezem, hangom gyászos, keserű szólam,
Ő mégis némán figyel s mindent tud rólam...
Kelletlen szívem már évek óta fáj,
Makacsul csak egy éjszakára vár...
A gondolat a fejembe mindennap bevillan,
Amikor reggel felkelve az illatod elillan
A boldogság ott van a sorsomban, sorait elírtam,
Értelmet nem nyer, ha nem vagy karjaimban.