Bazsó Boglárka
Szenvedő népek vagyunk
mi magyarok.
A balsors is régen tép,
Nem kapunk víg esztendőt.
Azt hazudtam, jól vagyok.
Nincsen baj, csak fáradok.
Van baj. Ezt te tudtad,
Drága őrangyalom.
Hullanak a levelek.
Egyre jobban, egyre szebben,
lassan nem marad egy sem, s
akkor talán megtalál az,
aminek meg kellene jelennie;
és a fehér leveleket nem
hamunak fogják látni az emberek.
Fent a fellegekben jár Ő.
Barna hajában ezüst szálakkal
száll a széllel.
Az ablakból figyeled, ahogy
Az esőcseppek versenyeznek.
Melyik ér le előbb? Megfigyeled.
szemeidben a boldogság
mint két kék ragyogó óceán
csendes borús óriásság
halkan néznek hallom ám
lassan pislog két szemed
álmosan rebegteted
szépen csendben rám tekint
örvényt látok idekint...
Kitartva
Kitartani vagy feladni?
Elmenni vagy ott maradni?
Aludni vagy ébren lenni?
Álmodni vagy felébredni?
dühösen csapva fel
a zongora tetejét
huppanok le a székre elé
és kizárva fejemből
a dühös vihart
zúdítom haragom
a fekete hangszerre
szabadon hagyva fejemben...
Kutyámnak
Kinek lehet neve ez?
Barna, puha, drága.
Hegyes füle befigyel,
Drága lett az árva.
Kókadtan ébredezik a világ.
Kinézve a koszos ablakon
Láthatod, hogy ezernyi virág
Nyújtózkodik bágyatagon.