Batáry Károly
"Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben."
Erdőn, mezőkön, hegyen, múlt ködén át.
Régen elmúlt időkben vele éltem,
Együtt zenéltünk, ez volt közös témánk,
Lehetett jó, vidám sorunk vagy ború,
Miköztünk nem volt rossz szó vagy harag,
Elmúlt húsz év, és nem voltam szomorú,
Míg közben lassan fehérré vált hajad.
bárányt játszanak a felhők
a nap mint jó pásztor vigyázza
szél alszik nem fúj tenger felől
farkast nem küld a nyájra...
Magamnak írom a versemet,
meg néhány hű olvasómnak, ki szeret,
nem a jövőnek,
az öröknek,
a bizonytalan elkövetkezőnek.
- Miért hagysz el harminchat év után?
- Jött valaki, kit megszerettem.
- Féltelek, hisz nem ismered múltját.
- Ilyesmit nem kérdez a szerelem.
Tölgy és gyertyán közt látni barna kérgét,
magasba tör, fennhordja büszke fejét,
a téli erdő dísze, őrző érték,
alatta száraz toboz gurul eléd
Emlékezés az első csókokra,
mely az utolsó is volt azóta,
hogy egy bolond buli hozzám sodort,
az édes érzés miénk, boldog volt.
"És jó volt élni, mint ahogy soha".
Elmentem hozzád, éreztem, ez más,
csak fogtad a kezem, igaz ez? Lány.
Kértem - kaptam, egy csók - szívem oda.
"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok",
akármerre nézek, csak csodákat látok,
barna kísértés minden lassú pillanat,
ősz elmúló útján tarka levél halad.
esik esik reménytelenül
az ember szobába menekül
kedve sincs kidugni az orrát
nemhogy sétálni órákon át...
Hol voltál, mikor szeretni kellett,
nem leltem szíved-lelked,
az álmok mezején messze futottál,
ki tudja, tán te sem, hova jutottál,
az alkony eljön könyörtelen,
ne maradj üres, gyönyörtelen,
keresd a kék madarat máshol,
megfogni nem lehet, száll messze...
A szőlőlugas már üres,
korai termés beérett,
must elforrt, tele az üveg,
bordó, savanykás és édes.
Mindennapi kenyerem
Minden nap eszem,
nélküle üres az életem,
reggel és este
margarinnal és sajttal,
némi zöldséggel faltam
minden alkalommal,
nem unom meg soha...