Barna Józsefné
Fáradt lelkemmel elmélkedni jöttem,
patakká folyó könnyeim mögöttem!
Fájdalmaimat elmosta az idő,
megőszült tollforgató lettem, dicső!
Ó, ha egyszer madár lennék,
ablakodba berepülnék!
Nézném imára kulcsolt kezedet,
mely mélyen ülő ráncos, reszketeg!
Szegény Dönci malac érezte vesztét,
hajnalban nagy kés fenyegette testét.
A Holdunk még fenn járt, gyújtottak lámpát,
elkapták drága disznó hátsó lábát.
Ajtón kopog az új esztendő,
kérem, legyen igaz megmentő!
Az imám alázattal mondom,
honom legyen mindig otthonom!
Szeretet
Fenyves közepén kis templom áll,
angyal néz be díszes ablakán.
Imára kulcsolt pici kezek
szívet-lelket és jó szót lelnek.
Remény
Mit is mondhatnék, olyan rég volt már,
hogy velünk száguldott a csodás nyár.
Emlékszem, lágy kezed, mint kék tenger,
simogat hűs partot minden este.
Forrongón itt járt a nyár, elszökött,
fa alja rőt leveleket köszönt.
Az élet egyetlen és véges, szeressed!
Látod, ragyog rád a Nap, benne szeretet.
Emlékezés
Egy vidám, szép délelőtt - szombat,
már fújdogált az ősznek szele.
Szépeim szeretettel tele
lelkembe boldogságot loptak!
Mindennapok
Születésünktől kétarcú bábok vagyunk,
egyik oldalról sírunk, a másikról mosolygunk.
Elfogadni arcot, mintha magunk lennénk,
magunkat elfogadjuk, mással is így tehetnénk.
Tükör előtt homályosan látom testem,
reám emlékezni ki fog? - Ó, Istenem!
Szeretet
Hosszú évek teltek el nélküled,
csak a csend volt velem, s a rémület.
Útra hullott könnyeim sirattak,
sírásomtól pintyeim riadtak.