Barna Józsefné
Két gyermekem
Mindenható ajándékát vártam,
Mily csodálatos napra született!
Egy pillantás, és szívembe zártam,
Hajnali léte áradt szüntelen.
Üde május elején
Már nyíltak az orgonák.
A boldogság mezején
Békés, esti zsolozsmák.
Már éjszakába hajlott a Nap sugara,
Karjaiba omlott sápadt Hold udvara.
Áprilisi huncut hajnal, fázós lélek,
A Nap, a világ vajon békére ébred?
Minden embernél más és más a cél,
Céllal élj, a lélek legyen acél!
Jó talajba ültetett búzaszem,
Aratáskor örömkönnyes a szem.
Mesebarlang a bábszínház,
remek, színes a paraván.
Előbújik két figura,
kicsi Tádé és Mazsola.
Nappali ragyogás,
Tó vizén csillogás,
Lombok tükörképe
A tónak szépsége.
Napok óta zúdul ránk Isten áldása,
hol csendesen hull alá, hol meg ádázan.
Ernyő alatt gondolatok, mint az idő,
hoz fel szomorú-szép emlékeket, s midőn
Kicsike bimbó nyíló vágya
boldog kerteknek illattára!
Napsugárban üde virágok,
Hold, hozz álmot, békés világot!
Szívekben kihűlő láng,
Zavaros tudatosság,
Ó, Isten, bűnbocsátó,
Lenézel s látod, íme,
Így hervad a szép virág,
Tévútra lépett világ.
Lassan nyitod szemed világát,
majd hinted az éj csodás álmát.
Amikor azt hallod - szeretlek,
Isten halkan szólal meg benned.
Dunyha alatt alszik a tér, a pad,
havas dombon játszik a kis csapat.
A hintát enyhe szellő mozgatja,
a bokrot fehér lepel takarja.
Énemből kikívánkozó gondolatokat
szép sorjában papírra vetem,
hát így szerzek magamnak termékeny napokat!