Barna Józsefné
Mindennapok
...
benne csodálom e szépet!
Gyöngy simul bársony nyakadon,
vágyódón nézlek, angyalom!
Mindennapok
Gyógyító, piros orr,
Fájdalom neszez a testekben,
irgalom kiált a lelkekben.
Álom és valóság,
falu szélén kicsi ház,
az idő vasfoga reá száll.
Benne sok kis éhező száj
szüntelenül a csodára vár.
Eltűnődöm, a távolba csak merengek,
lámpásom világít távoli hegyeket.
Kipp-kopp, máris itt vagyok,
csizmám halkan kopogott.
Óvatosan lépkedek, vigyázok,
marasztalom a gyermeki álmot.
Ott messze, túl a távoli hegyeken,
szobám ablakából nézem s merengek,
hogy bukik alá egyre lejjebb a Nap
zöld határra nyúló, sárga sugara.
Felhőket vetkőztet, szaggat szerteszét,
tombol a szél, zuhanó, pergő levél.
Jég és fagy honol az élő fű alatt,
napi remény, ima, mi részük marad.
Remény
Munkát adni elmének, hogy szolgáljon,
éltető szolga nehogy odébbálljon!
Papíron hagyni a gondolatokat,
idézni irodalmi nagyjainkat.
Remény
Átölel száz színes levél,
rám vetül a csodás, kék ég!
Szeretet
Egyedüllét, akár néha vágy,
jó barát lehet a néma csend,
rajta pihenni jó mohaágy,
a lélek megnyugszik odabent!
Természet
Szelíd mosolyával kacsint a Nap,
fák között, mint a kis csikó, szalad.
Míg a zöldfülű, kisded levelek
hajladoznak, sudár fát ölelnek.
Remény
Őszi este felvettem báli ruhám,
semmi cicoma, strassz, egyszerű csupán!
Szeretet
Amikor még kis kavics voltam,
vízhullám dobált, létem szottyant.
Szerelem
Libbenek a lila éjen át,
távolról szól egy szép szerenád.
Szeretet
Káprázatos, csodás, szép emlékem,
Átjárta szívemet a szerelem!
Pitypangos mezőkön lepkeszárnyon
Repültünk édeni boldogságon.