Bárdos Edit
Kezeimben régi képek,
Gondolat múltat hívogat.
Felbukkannak szép emlékek,
Szépségük lágyan simogat.
Gyöngyházkagylóban ring a lelkem
Szelíd, hullámzó érzelmeken.
Az ablakon kitekint a szegénység,
Mélyen megindítva öreg ház falát...
Világra jöttem én
Az élet tengerén
Hajóra szálltam én.
Vágytam az életet,
Fényes ígéretet.
Ülök a szobában... várlak.
Reményt nem adva valóságnak
szárnyalok,
mint fény, mi végtelenben árad,
illannak a tűnő gondolatok.
Itt az újév, ünnepeljük
örömmel fogadva,
idő múlását feledjük
bánatban vigadva.
Elhagyatott és fagyos a táj.
Zúzmara alatt nyögnek a fák,
Esengve merednek az égre,
Mint kezek, ha kegyelmet kérnek.
Fagy dala cseng, deret szitál
Fehéren ölelő csendben,
Szél lebben lelked fátyolán,
Könnyet idéz a szemedben.
Jégcsipke fedi most Úr asztalát,
Hótakaró alatt alszik a táj.
A sűrű, végtelen éjszakákban
Magamba zártan, bolyongva élek
Gondolataimmal, mint hazátlan,
Reszketeg félszben fázva remélek.
Ugye, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki?
Ötszáz évnek távlatában
Mindszentnek jeles havában
Lángot bontott hit szikrája,
Magasba csapott a lángja.
Szeretem az éjszakai csendet,
Magányos tüzek fenn színre kelnek,
A merengő végtelent csodálom,
Ha nem jön szememre nyugodt álom.
Teljes szívből köszöntelek én,
Ki megláttad a napvilágot,
Hozva sok szívnek boldogságot
Hetvenkettő hűs novemberén.
Mikor a Nap felragyog,
Isten szeme mosolyog,
Lágy szellő, ha simogat...