Barcsa Antal
Kérlek, adj esélyt nekem, hogy bizonyítsam, méltó vagyok hozzád,
kérlek, ne lökj el magadtól, mint egy rongybabát!
Emlékszem, mikor még jó volt minden, nem volt sem bú, sem
magány,
emlékszem, mikor gyerekként letéptem a virágok szirmát.
Megbántam
Mit mondanál nekem, ha meghalok, hiányoznék-e neked?
Mit mondanál nekem, ha a lelkem a sötétségbe vész,
és a szemeimet már végleg lecsukom.
Miért érzem magányosnak magam elveszve a messzeségben?
Miért fáj úgy a semmi?
Miért nincs érzelem, mely boldogít, és miért nincs dobbanó
szívem, mely a boldogsághoz repít.
Én vagyok az emlék az eltemetett emlékeid között,
én vagyok a könnycsepp, mely végigfolyik az arcodon,
én egy angyal vagyok, aki énekel neked, ha alszol.
Érzem.
Valami fogva tart, s húz lefele a
mélybe.
Valami szorítja lábam és kezem,
nem ereszt.
Bernadett
Felnézek az égre, és keresem a csillagom,
de hol van? Nem találom! Talán messze van nagyon.
Ezernyi csillag ragyog az égen, s a Hold járja
köztük a táncát lassan és szépen.