Baráth Sándor
Lassan szétfolyik a csend,
Koppan a magány.
Álmot sohase teremts
Vágyak hajnalán.
Talán a szertefoszló napok
Mik alakítják a holnapot
És feledtetik a tegnapot
De ma már minden jó így hagyod
Egy leányt lenyúltam
Vajon mit is ígért
Milyen is volt múltam
Ő mondta az igét
Hajnali árnyék úszik a fényben
Kuporgok éjjeli menedékben
Ajtót kilököm táncol az ég alj
Vöröses fényben nincsen csak gyér zaj
Száll tavasz, távoli tájakon fátylad,
Tél, tova már innen távozol, várlak.
Az időnek végtelenjén térdepel.
Görbül összevissza, mint ráncos lepel.
Sok nagy csillagjának adja a helyet,
És mi rajta, agyagból gyúrt emberek.
Kékes csillagfények mosták el utamat,
A rám szabott holnapot bejártam éjjel.
Vizeknek tükrében hittem mély tavakat,
Mikben Hold sarlója fürdött sápadt fénnyel.
Az ősi tűz, ha fellobog,
Szikrát vetnek vén csillagok.
Visszajön majd a múlt, ne félj,
Hisz jónak mindig van remény.
Kigyúlnak a hajnali fények,
Életemtől, mondd, mit remélek.
Esthajnalcsillag, mutasd utam,
Poharam alján: még egy futam.
Gondolj rám esős éjszakákon
A kályhában tűz lángja táncol
Vár rám a múltnak ígérete
Nem gondoltad komolyan Te sem
Magányom kopog az ablakon...
Tán nincs is cél, csak a pillanat,
Ők a sorsnak üldözöttei.
Már az is elég, hogyha akad
Kukában étek, hasnak teli.
Várj lenyom a bús magány
Víg kedélyem vár talán
Élni kétes szétesést
Érni édes ébredést
Az éjszaka vonatán utazok,
Ébredésig kísérnek az álmok.
Más dimenzióban rád találok,
Ég magasán repülünk, mint sasok.
...Néha hintek bugyuta szavakat.
Foszlányokra szaggat az akarat,
Néha azt hiszem, hogy te nem remélsz.