Bánlakyné Moravetz Edit
Hosszú heteken át furcsa álmok leptek,
odaátról jöttek rég távozott lelkek.
Szüleim, testvérem, rokonaim sorban,
követték barátok folyvást, lankadatlan.
Sokan sokféleképp verselték meg
simogatását a hajnali szélnek.
Én magam is költöttem már róla
szép, álomittast, lágyat, bársonyosat.
Bíborpalástban kél a Nap,
felöltve bársony ruháját,
cikáznak csöppnyi madarak,
ringatva Kedvesem álmát.
Tavaszi dal
Felöltötte zöld ruháját,
belibbent a tavasz,
amerre csak a szem ellát,
csábít a kis ravasz.
LÁTTAD? Mögötted sűrűn bokrokkal fedett,
kusza táj, hol múltad jelei rejteznek.
Jókat, rosszat kereshetnéd, kutathatnád,
most nincs időd, szakadék tátong lábadnál...
Miként feslő rózsabimbó
szirmát méhnek kitárja,
szám is épp úgy vágyakozik
csókkal teli ajkadra.
Ha még sokáig várok s hezitálok,
nyughelyedre többé rá nem találok.
Idő vasfoga látszik kereszteden,
zöld moha mögé rejti el nevedet.
Ajándék-kosárba
Karácsonyfán díszeket,
figurákat, mézeset,
fahéj-illat bódítót,
szaloncukrot, mogyorót...
Köszöntő
Hat éve van immár annak,
hogy született első versem.
Az, hogy ezer lesz belőle,
még csak álmodni sem mertem.
Életkép IV.
Akárcsak egy kis veréb
morzsát csipegetek,
verset írni nem tudok,
keresek rímeket.
Hamupipőke-törvény
Éjfélre otthon! Mondá boszorka;
s rá hangost kondul a toronyóra.
Életre hívták mesék világát,
Hamupipőke veszti topánkát.
Virágok, ha beszélgetnek,
ejnye, vajon mit csevegnek?
Netán ők is úgy éreznek,
miként mi, földi emberek?
Novemberi szél tépi a fákat,
tünteti el a lombkoronákat.
Egy levél van csak, mely hosszan lebeg,
mint ki utat keres, merre menjen.
Védd a jó ügyet, hisz mitől kéne félned?
Mondd el nekem, mi is történhetik véled?
Meggyaláznak, rágalmaznak,
letepernek, kirabolnak,
ellened váddal fordulnak?