Bánlakyné Moravetz Edit
Nem vágytam én babérokra,
s főleg nem egy koszorúra.
Szavak szívemben születtek,
bimbóvá így cseperedtek.
Imakönyvben
Ő lett kerted legcsodásabb ékessége,
akit dédelgettél fuvallattól védve.
Napot megelőzve köszöntötted reggel,
szemed sugarával lágyan, sejtelmesen.
Hogyan fesselek meg, miként látlak téged?
Jöhetsz settenkedve kiszemelt személyhez;
csuklyás köpenyedben arcodat elfedve,
kezedben kaszáddal érkezik végzete.
Bíborpiros hajnali csókok
Szeretem a hajnalt,
mikor a gondolat
távol, régbe ragad
s felsejlik bíborban.
Búcsút int az Öreg: "Kitelt az esztendő,
ugyebár nem voltam annyira rettentő,
amiként gondoltad, ahogy féltél tőlem?"
(Senki nem tudhatta, mi van készülőben.)
Szilveszteri pezsgőbontás
Vetted-e ki részed
pezsgő-durranásban?
Gyöngyöket figyelted
felszállón pohárban?
...Fenyvesek zúgnak, üzen sok emlék.
Kis patak partján fűzfa integet:
ugye, nem feledsz soha engemet?
Lendületet kaptam
Közel öt éve, hogy a poeton
verseim napvilágot láttak.
Egyensúlyozó rímlábaim
e poszton is megállni próbáltak.
Mikulásvárás jegyében
"Hozzád is jött a Mikulás,
mikor kicsi voltál?"
Pöttöm kislány térdemre ül,
s kíváncsin tekint rám.
Adventi koszorún első gyertyát gyújtok,
szerető szívemet ím, most által nyújtom.
Mindahány angyal van, köröttünk szálldosnak,
áldást, békességet Istenünktől hoznak.
Amikor a tündérekről hallunk,
szemünk előtt légies lényt látunk.
Mint a selyem, könnyed lebbenéssel,
ujjai közt varázsvesszejével.
Osztályfőnökünk emlékére
Most is magam előtt látom
a történelemtanárom.
Fiatal volt, épphogy kezdő,
képzettsége lenyűgöző.
Merengés
Oly vigasztalan ez a köd,
ólmos eső csapkodja a fákat,
földön szerteszét gallyak hevernek,
merre csak a szem elláthat.
Hold, titkoknak tudója
Ki az unokáját karjaiba veszi,
Minden baját-búját rögtön elfeledi.
Nincs is az életben ennél szebb pillanat,
Hacsak az nem, mikor a kicsi már szalad.
Délcegen lépdel az úton
ő, a múzsák hódolója.
Körbenéz, kutatja folyton,
akad-e újabb horogra?