Bánlakyné Moravetz Edit
A Kiskorona-kertészeinek
Apró virágmag, mit föld betakart,
aludta álmát édesdeden.
Ébresztette tavaszi fuvallat...
Tetted emberfeletti volt,
láttam, mint küzdöttél.
Kegyetlen halállal szemben
harcot elvesztettél.
Elcsendesedett minden körülöttem,
itt alant piheg a Föld, fenn az ég.
Már lelkemben sincs vihar, csak békesség,
megtépázott bárkám kikötöttem.
Elindult a szarkaláb,
egyet-kettőt lépett
szeme körül az arcán
mutatott sok évet.
Gyermeknapi jókívánság
Gyermeknapi kavalkádra
hívnak a programok.
Vigyázunk az unokákra,
arcuk csak úgy ragyog.
Lehet a rosszhoz is jó képet vágni?
Lehet-e nevetve sírni, ha kell?
Mikor a boldogság kartávolságnyi,
s vele a sors vigyorral rohan el.
Ma reggel a városban csoda történt:
ünnepi ruhát öltött a Boldogság.
Pír-mosolyt varázsolt arcára a Nap;
szabadon repült fürge szellő szárnyán.
Karbunkulus gyöngyszemében
csillan hajnal fénye.
Benne rejlik ígérvényként
ősök jövőképe.
Anyai türelem
Gyermeket neveltem,
óvtam széltől, fagytól,
nyári melegekben
forrón tűző Naptól.
Legkisebb vagy te a lányunokák között,
eddig engem minden tetted lenyűgözött.
Piciny kis lánykaként alig múltál kettő,
kifejtetted nekem, hány a kétszer-kettő.
Egy dédmama levele
Meghatódva tekintek mosolygós arcodra,
mikor első magzatod emeled karodba.
Ó, hogy mennyire vártad, miként óhajtottad,
átélni ez érzést, ó, be sokszor álmodtad!
Gondolatok egy kép alá
Sokan kérdezték, milyen érzés
dédikének lenni?
Mint óriás halom fagylaltot
tejszínhabbal enni.
Húsvéti ünnepet
szeretettel teljest,
áldott, békességest
kívánok tinéktek!
Ó, be szép is volt a tegnap éjjel,
két karodban szundítottam el.